A jobboldali elnök azt ígérte: szerdán fejti ki álláspontját a bukaresti szociálliberális kormánykoalíció felbomlásával és a kormányfő által kezdeményezett újabb minisztercserékkel kapcsolatban, de már a román külképviseletek vezetői előtt mondott beszédében szükségesnek tartott egy megnyugtató üzenetet előrebocsátani az ország külföldi szövetségesei számára.
„Amikor visszatérnek állomáshelyükre, és megkérdezik önöket, hogy mi történik Romániában, hogyan fogjuk megoldani ezt a válságot, mondják azt, hogy Romániában konszolidált demokrácia van, amelyet a május 26-án tartott népszavazás is megerősített. A referendumon a románok egyértelműen kiálltak a demokrácia, az európaiság, a transzatlanti szövetség, a jogállamiság, a korrupció elleni harc folytatása és megszilárdítása mellett. Mondják azt, hogy Románia stabil demokrácia és hiteles partner marad, minden körülmények között” – jelentette ki Iohannis.
A politikai válságra Iohannis szerint léteznek megoldások, a maga részéről pedig „nemcsak őrködni fog afelett, hanem garantálja is”, hogy Bukarestben alkotmányos megoldás szülessen a kormánykoalíció szétesése által előidézett helyzetre.
A bukaresti kormány vezető erejét képező Szociáldemokrata Párt (PSD) eddigi koalíciós partnere, a liberális ALDE hétfőn jelentette be, hogy kilép a kormányból, miután Viorica Dancila miniszterelnök nem volt hajlandó eleget tenni a kormányprogram felülvizsgálatát és a közigazgatás karcsúsítását sürgető követelésüknek. A parlamenti mandátumok 45 százalékával rendelkező PSD kisebbségi kormányzásra, az államfőt támogató jobbközép ellenzék – a most ellenzékbe vonult ALDE és az RMDSZ támogatására számítva – a Dancila-kabinet megbuktatására készül.
Romániában jövő héten kezdődik a kétkamarás parlament őszi ülésszaka, novemberben pedig államfőválasztást rendeznek.