Továbbra sem oldódott fel a politikai patthelyzet Spanyolországban, ahol az április 28-i előre hozott választások óta nem sikerült kormányt alakítani. Az ügyvezető kormányfő, Pedro Sánchez július végén nem tudta megszerezni a parlament többségének támogatását, és azóta sincs hír biztos szövetségesekről. „A jelenlegi ügyvezető kormány csak generálja a problémákat”, írta a kialakult helyzetről tegnap az ABC konzervatív madridi lap. „A kudarcba fulladó tárgyalások a korábbi szövetségessel, a Podemos párttal, az Open Arms spanyol mentőhajó körüli válság, az európai recesszió közelsége, a pusztító tűz a Kanári-szigeteken, most pedig a tartományok pénzügyi problémái”, sorolta a Madridot terhelő problémákat a lap, nem is említve a katalán függetlenségiek okozta krízist.
A nehézséget az okozza, hogy felhatalmazás híján az ügyvezető kormánynak számos intézkedésre nem terjed ki a jogköre. A tartományok költségvetésénél a problémát az jelenti, hogy a kormány évente többször hivatalosan módosítja a tartományok számára kifizetett összegeket az adóbevételek alapján. De az ideiglenes kormány a jelenlegi szabályozás szerint az előre tervezett összeget nem módosíthatja. A tartományok most arra kérik Madridot, keressen alternatív módot erre, mivel a kérdés égető problémákat okoz: az összeg az egészségügyből és az oktatásból hiányzik. A régiós vezetések hónapok óta nehezményezik azt is, hogy az idei évre meghatározott összeg olyan 2018-as bevételi adatokon alapul, amelyek már nem tükrözik a valóságot, így sürgős kiigazításra volna szükség.
Jelenleg megjósolhatatlan Spanyolországban, mikorra oldódhat meg a politikai válság. A szocialista Sánchez azért kezdeményezett előre hozott választásokat, mert nem volt meg a támogatottsága a parlamentben a 2019-es költségvetés elfogadásához. A helyzet nem oldódott meg a választással sem: bár a kormányfő Szocialista Pártja szerezte meg a legtöbb szavazatot, a politikai paletta olyannyira megosztott, hogy sehogy sem sikerült megfelelő támogatást szereznie. A parlamentben a két korábbi nagy párt, a szocialisták és a jobboldali Néppárt mellett több új erő van jelen: a baloldali Képesek vagyunk rá szövetség (Unidos Podemos) mellett komoly támogatottságra tett szert az utóbbi években a Polgárok (Ciudadanos) is, nem beszélve a kisebb, szeparatista erőkről. A 350 fős parlamentben 176 támogató szavazatra lenne szükség a kormányalakításhoz.