Folytatódott tegnapra virradóra a Demokrata Párt elnökjelölt-aspiránsainak vetélkedése: az immár második vita ugyancsak második körében tíz politikus jelent meg a CNN hírtelevízió stúdiójában. A most kamera elé álló indulók sem kímélték egymást; vitájuk párton belüli szakpolitikai és személyi ellentéteket is felfedett.
A támadások kereszttüzébe leginkább Joe Biden volt alelnök került, aki jelenleg a legesélyesebb arra, hogy elnökjelöltjeként indulhasson 2020-ban. A 76 éves politikusra komoly nyomás helyeződött; sokan azt várták tőle, hogy keményebben lépjen fel riválisai ellen, mint a júniusi vitán. Biden érkezésekor kedélyesen fogadta Kamala Harris kaliforniai szenátornőt, de utóbb ezért támadták a közösségi oldalakon. – Mértékletesen bánj velem, kölyök! – mondta kézfogásuk közben Harrisnek, arra utalva, hogy utóbbi előzőleg nem kímélte őt kritikáival.
A tíz politikus hevesen támadta egymást, ám ez hamar átcsapott a szakpolitikai kérdések megvitatásába, különösen az egészségügy kérdésére vonatkozóan. Míg Biden – Barack Obama volt elnök egykori alelnökeként – kiállt az Obamacare néven ismert egészségbiztosítási rendszer mellett, amelynek kiterjesztését ígérte, Harris az időskorúak egészségügyi ellátását segítő állami program, a Medicare mindenkire történő kiterjesztését javasolta. Kiemelte ugyanakkor, hogy megőrizné a magánbiztosítók szerepét is, ellentétben Bernie Sanders radikális baloldali szenátorral.

Fotó: REUTERS/Lucas Jackson
Biden többször is védekezni kényszerült, különösen Obamának az illegális bevándorlók kitoloncolását illető politikája miatt, amelyet indulótársai túl szigorúnak ítéltek.
– Mindenki arról beszél, milyen szörnyen léptem fel ezekben az ügyekben. Barack Obama tudta, ki vagyok, és később azt mondta, a legjobb döntése, hogy engem nevezett ki alelnökének – védekezett a politikus. A demokratajelölt-aspiránsok többször is próbálták visszavezetni a vitát a párton belüli ellentéteikről Donald Trump bírálatára, az elnököt ugyanis egységesen ellenérzéssel ítélik meg.
Elemzők szerint a szerdai vita nem oldott meg semmit, de feltárta a párton belüli megosztottságot. „A keddi vita a demokratákon belüli filozófiai örvényeket kavarta fel, míg a szerdai egy bonyolultabb, személyiségeket előtérbe hozó párbaj volt. Felvázolta a politikai viszályok mély rétegeit, összeeresztette a különböző szakpolitikai elképzeléseket és választási stratégiákat”, írta elemzésében a The New York Times.
Soros is beszállt
Szervezetet hozott létre Soros György üzletember a 2020-as demokrata választási kampány finanszírozására, írta tegnap a Politico. Az ezt a célt szolgáló úgynevezett politikai akcióbizottság számláján eddig 5,1 millió dollárt helyeztek el.