Trócsányi László: Konstruktív volt a megbeszélés az Európai Bizottság megválasztott elnökével

Konstruktívnak nevezte szerdai Twitter-bejegyzésében az Ursula von der Leyennel folytatott megbeszélését Trócsányi László biztosjelölt.

Forrás: MTI2019. 08. 28. 20:04
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az október végi kilépésre készülő Egyesült Királyság bejelentette, hogy nem delegál tagot az Európai Bizottságba, és ezért nem is nevez meg jelöltet. Szakemberek szerint ugyanakkor a határozott nyilatkozatok ellenére könnyen elképzelhető újabb halasztás, és ez esetben egyfajta jogi dilemma lép fel, amelyet esetleg Julian King mostani brit uniós biztos ideiglenes kinevezése oldhatna fel.

Több meghallgatásra is sor került a keddi kezdet óta, sajtóhírek alapján például a belga Didier Reynders-szel.

Von der Leyen a nemek egyensúlyára törekszik, azaz ugyanannyi női tagot szeretne, mint férfit, ezért arra kérte a tagállamokat, hogy jelöljenek két-két személyt, akik közül majd választhat. Bennfentes források szerint ennek csak a román kormány tett eleget.

Az eddig ismert jelöltek között tizenegy nő és tizenhárom férfi van, illetve a két román jelölt. Sokan ezért női jelöltre számítanak Róma részéről, mások azonban Roberto Gualtieri európai parlamenti képviselőt tartják esélyesnek.

A jelölteket szeptember végén kezdik meghallgatni az Európai Parlament (EP) illetékes szakbizottságaiban, a végleges listáról pedig várhatóan októberben szavaz a képviselőtestület. Ezt követően a tagállami kormányokat tömörítő EU-tanács nevezi ki minősített többséggel a bizottságot.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.