Három tádzsik katona és egy kirgiz határőr meghalt, és 18 ember, köztük több civil megsebesült, miután lövöldözés tört ki a kirgiz és a tádzsik határőrök között hétfőn.
Keddi nyilatkozataikban mindkét fél biztonsági szolgálatai azt bizonygatták, hogy az összecsapást – mely Ovcsi-Kalacsa tádzsik település közelében, az észak-tádzsik Szugd tartomány és a nyugat-kirgizisztáni Batken tartomány határán, egy illegális építkezés miatt robbant ki – a másik fél kezdeményezte.
A kirgiz kormány bekérette a tádzsik nagykövetet, hogy tiltakozzon az incidens miatt.
Kedden a helyszínre utaztak a két ország vezető tisztségviselői, köztük Muhammedkalij Abilgazijev kirgiz kormányfő és Azim Ibrohim tádzsik miniszterelnök-helyettes, hogy rendezzék a konfliktust.
A két egykori szovjet tagköztársaság három évtizede fáradozik azon, hogy megállapodjon közös határuk kijelöléséről a Fergána-völgyben, amely számos etnikai csoport lakóhelye. A közös határ mintegy 970 kilométeren húzódik, azonban eddig csupán 519 kilométeren sikerült véglegesíteni az elválasztó vonalat.
Márciusban szintén összecsapások robbantak ki a két ország határán, akkor két ember halt meg.