Johnson: Tévedtek a bírák

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Boris Johnson brit miniszterelnök szerint a legfelsőbb bíróság helytelenül járt el, amikor törvénysértőnek minősítette a parlamenti ülés­szak lezárásáról hozott kormányzati döntést.

2019. 09. 26. 9:45
Britain's Prime Minister Boris Johnson is seen in Downing Street in London
A kormányfő a hivatalos programját megszakítva tért vissza Londonba. Heves vitába csöppent Fotó: Henry Nicholls Forrás: Reuters

Azután ült ismét össze tegnap a brit parlament, hogy egy nappal korábban a legfelsőbb bíróság törvénysértőnek és semmisnek mondta ki a parlamenti ülésszak lezárásáról hozott kormányzati döntést. A londoni alsóház ülés­szaka két hete ért véget, miután Johnson kezdeményezte II. Erzsébet királynőnél a parlamenti ülésszak lezárását és új törvényhozási évad elkezdését a jövő hónap közepén. A legfelsőbb bírósági határozat szerint azonban már az is törvénysértő volt, hogy a kormányfő az uralkodónak az ülésszak lezárását indítványozta, mivel a döntés észszerű indokok nélkül akadályozta a parlamentet alkotmányos funkcióinak ellátásában.

Feloldhatatlan vita

Szeptember elején Boris Johnson brit miniszterelnök kétszer is kezdeményezte az előre hozott választások kiírását, miután az alsóház a kormányzati ellenállással dacolva elfogadta azt a törvénytervezetet, amely megtiltja az Egyesült Királyság megállapodás nélküli kilépését az Európai Unióból a brexit október 31-i határnapján. A törvény lényege az, hogy ha október 19-ig a parlament nem járul hozzá egy új brexitalkuhoz, és ahhoz sem, hogy a brit EU-tagság megállapodás nélkül szűnjön meg, Johnsonnak kezdeményeznie kell az EU-nál a kilépés elhalasztását 2020. január 31-ig. Johnson többször is nyomatékosította, hogy erre semmilyen körülmények között nem lesz hajlandó, ehelyett parlamenti választásokkal kívánja feloldani a brexitfolyamatban kialakult patthelyzetet.

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.