Az idén felvonultatott világháborús vadászgépek többsége amerikai, angol, szovjet és francia típus, míg a történelem furcsa fintoraként (a Luftwaffe gépeit módszeresen semmisítették meg a háború befejezése után) a házigazda németek mindössze két-három, véletlenül megmenekült Messerschmitt-tel és Fieseler Storch felderítőgéppel tudták képviseltetni háborús légierejüket saját hazájukban. A hadtörténet iránt érdeklődők háta mindenesetre borsózni kezd, amint meghallják egy Messerschmitt 109, Hurrican, Spitfire, Thunderbolt, Mustang, vagy éppen Jak-9 dübörgését. Koruk e műszaki csúcsteljesítményei ezer-ezerötszáz lóerős dugattyús, soros- és csillagmotorjaikkal, látványos közös repüléseikkel mutatták meg, mekkora teljesítményre képesek, noha mindössze három évtizeddel a repülés kezdetei után születtek.
Repülő idő
Németországban a minden képzeletet felülmúló népszerűségnek örvendenek a történelmi repülőgépek, nem véletlenül itt rendezik meg hosszú idő óta Európa legnagyobb oldtimer repülőgép fesztiválját, a Hahnweidét. Az idei háromnapos rendezvény is tízezreket vonzott a Stuttgart melletti helyszínre, ahol 379 veterán gép adott egymásnak randevút, köztük egy magyar, a Cimbora vitorlázó a harmincas évekből.

A legnagyobb izgalmat egyértelműen a világ első éles bevetésben részt vett sugárhajtóműves harci gépe, a Messerschmitt 262-es műrepülése okozta. Igaz, a mai amerikai tulajdonosaihoz hadizsákmányként került és felújított legendát nem az eredeti hajtóműve emelte a magasba, hanem egy korszerű sugárhajtómű (mivel az eredeti BMW-k üzemideje valószínűtlenül rövid), ezt az apró szépséghibát leszámítva a műrepülése szombaton páratlan élményt nyújtott a közönségnek.
Érthetővé tette, mitől is ijedtek meg a szövetséges bombázók, amikor 1944-ben először támadtak rájuk a 262-esek. E gép számottevően gyorsabb volt, mint a háború legjobbnak számító légcsavaros vadászgépe, az amerikai Mustang, amelyből ugyancsak több példány repült kötelékben Hahnweide felett. Persze, a háború menetét nem változtatta meg e „csodafegyver”, megjelenése csakhamar nyugdíjba küldte az összes dugattyús motorral rendelkező katonai gépet.
Az eseményen szereplő néhány közép-kelet-európai (cseh és lengyel) repülőgép mellett magyar vonatkozás az, hogy részt vett rajta az egykor Rubik Ernő által tervezett Cimbora vitorlázógép, amelyet a budaörsi Goldtimer Alapítvány épített újjá és jelenleg Révy László repülőgép-restaurátor a pilótája. Ebből a gépből egyetlen példány sem maradt fenn, újbóli életre keltése tehát csak újjáépítéssel volt lehetséges. A hetvenöt éves Révynek ráadásul megadatott az is, hogy először repüljön azzal a Minimoa típusú harmincas évekbeli gyönyörű sirályszárnyas vitorlázógéppel, amelynek teljes faszerkezetét ő építette meg négy éven keresztül Budaörsön, majd festését és üzembe helyezését Németországban végezték el. A több tízezer fős közönség előtt Révy iskolaszerű eleganciával tette le a gyönyörű, krémszínű gépet.
Kérdésünkre Révy László meghatottsággal beszélt repüléséről. Felemelő érzés volt számára levegőbe emelkedni azzal a maga korában legszebbnek tartott sirályszárnyú géppel, amelynek minden bordáját és illesztését személyesen ismeri, de csak álmodozhatott róla, hogy egyszer repülni is fog vele. Hazatérve folytatja az 1936-os Berlini olimpián távolsági rekordot (Berlin-Kiel, 326 km) repült Nemere vitorlázógép újjáépítését (lásd.: Magyar Nemzet Lugas, 2019 szeptember 7., Álmodni lehet). Most arról reménykedik, hogy két év múlva, a soron következő Hahnweide-n már ez a gép is méltó módon képviselheti hazánkat Európa legnagyobb veterán repülőgép fesztiválján.
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezNe maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en





















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!