„A lyoni ügyészég indít holnap bűnügyi eljárást, jóllehet szoros együttműködésben dolgozunk a nemzeti terrorelhárítási ügyészséggel” – fogalmazott sajtótájékoztatóján a közép-franciaországi város vádhatóságának vezetője.
Az ügyész elmondta: a harminc év körüli afgán állampolgárságú támadó – akit a helyszínen előállítottak – „összefüggéstelenül és zavarosan” beszél, azt állítva, hogy „Istent sértő hangokat hallott, amelyek ölésre adtak neki parancsot”. Arról is beszélt a támadó a kihallgatásán, hogy bosszúból cselekedett, és egy férfit említett, akit felismerni vélt, és akivel korábban Angliában került összetűzésbe.
Az ideiglenes franciaországi tartózkodási engedéllyel rendelkező menedékkérő jelentős mennyiségű kannabiszt fogyasztott a támadás előtt, amely során agyonszúrt egy 19 éves férfit és további nyolc embert megsebesített a Lyon melletti Villeurbanne buszpályaudvarán. A sebesültek közül hatan már hazatérhettek, a két súlyosabb sebesültet még kórházban ápolják, de már nincsenek életveszélyben.
A tettest szombaton gyilkosság és gyilkossági kísérletek miatt helyezték előzetes letartóztatásba.
A francia hatóságok továbbra is arra keresik a választ, hogy mik lehettek az elkövető indítékai.
„Egy afgán nemzetiségű férfiről lehet szó, aki két különböző személyazonosság és három különböző születési dátum alapján is ismert, 33, 31 vagy 27 éves” a lyoni ügyész szerint.
Először 2009-ben Olaszországból érkezett Franciaországba, ahonnan 2015-ben Németországba, majd egy évvel később Norvégiába ment, és 2016 júniusában visszatért Franciaországba, ahol 2020. január 31-ig érvényes, megújítható tartózkodási engedéllyel rendelkezik.
A lyoni főügyész megerősítette, hogy a terrortámadás feltételezését kizárják a hatóságok a támadó személyisége miatt, valamint olyan elemek hiányában, amelyek alapján terrortámadásra lehetne következtetni.
Jóllehet a támadás egyik szemtanúja szerint az elkövető vallási utalásokat tett a támadás után, a nyomozás azt állapította meg, hogy nem radikális. A lakhelyén, egy lyoni menekültszállón végzett házkutatás során a nyomozók semmilyen radikális iszlamizmusra utaló jegyet nem találtak. Az elkövető nem szerepel a rendőrségnek azon adatbázisában sem, amelyben azokat tartják nyilván, akikről azt gyanítják, hogy radikális iszlamista tevékenységre hajlamosak, és korábban nem volt dolguk a hatóságokkal.