Tudatta azt is, hogy mindezidáig 652 akna- és rakétagránát csapódott be Szíria felől török határ menti településeken, a nagyrészt kurdok lakta Sanliurfa, Mardin, Sirnak és Gaziantep tartományokban. A támadásokban 18 ember meghalt, 147 pedig megsebesült – tette hozzá.
Az Anadolu török állami hírügynökség mindeközben vasárnap azt is jelentette, hogy az YPG támadást hajtott végre az Eufrátesz folyótól nyugatra azon a szíriai területen, amelyet a török hadsereg 2016 augusztusa óta tart ellenőrzése alatt. A beszámoló szerint a kurd milícia Manbídzsból BGM-71 TOW páncéltörő rakétát lőtt át Dzserablúsz körzet déli részébe, és eltalált egy mozgásban lévő személyautót. Az incidensben a gépkocsiban ülő család két tagja, köztük egy nő meghalt, két ember, beleértve egy gyereket pedig megsebesült.
Erdogan vasárnap közölte azt is, hogy a sajtótájékoztató előtt Angela Merkel német kancellárral beszélt telefonon a török offenzíváról. A török államfői hivatal egyelőre nem adott ki közleményt a beszélgetésről.
Ankara és a törökbarát SNA ellenzéki fegyveres csoport szerdán indította meg a Béke Forrása fedőnevű offenzívát Északkelet-Szíriában a Törökország az YPG, valamint az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista terrorszervezet ellen. Törökország vállalta, hogy átveszi az SDF-től a térségben raboskodó IÁ-tagok felügyeletét azon a területen, amelyet majd az ellenőrzése alá von.
Az offenzíva deklarált célja az, hogy elhárítsa a Törökország déli határát Ankara szerint fenyegető terrorveszélyt és egy biztonsági övezetet létrehozva szavatolja a Törökországban tartózkodó szíriai menekültek hazatérését.



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!