Ezután lekerült a napirendről a szombatra tervezett szavazás.
Johnson hétfőn ismét megpróbálta az alsóház elé terjeszteni a jóváhagyási indítványt, John Bercow házelnök azonban közölte, hogy ezt nem engedélyezi.
Bercow azzal indokolta döntését, hogy a hétfői indítvány tartalmában megegyezik a szombatival, márpedig egy 1604-ben kelt parlamenti precedenshatározat szerint ugyanazon parlamenti ülésszakon belül ugyanazt az indítványt ugyanazzal a tartalommal nem lehet egymás után többször a törvényhozás elé terjeszteni.
A kormány ezután terjesztette be hétfő éjjel magát a törvénytervezetet, kihagyva a megállapodás előzetes formális parlamenti jóváhagyásának lépését.
A megállapodás nélküli Brexit tilalmáról szeptemberben elfogadott ellenzéki kezdeményezésű törvény október 19-ig, vagyis múlt szombatig adott lehetőséget a Brexit-megállapodás parlamenti elfogadására, vagy arra, hogy a parlament engedélyezze a megállapodás nélküli Brexitet.
A törvény előírása alapján – mivel szombatig egyik feltétel sem teljesült – Johnsonnak aznap kezdeményeznie kellett az uniós állam- és kormányfők alkotta Európai Tanácsnál a Brexit halasztását jövő csütörtökről 2020. január 31-ig.
Ha azonban a Brexit-megállapodás hétfő éjjel közzétett törvénytervezetét a programindítványban foglalt menetrend alapján sikerülne végighajtani az elfogadási procedúra minden állomásán, elvileg még mindig van lehetőség arra, hogy az Egyesült Királyság jövő csütörtökön rendezett módon, megállapodással kilépjen az Európai Unióból.
E forgatókönyv megvalósulása esetén november 1-től nem sok észlelhető jele lenne a Brexitnek, mivel megállapodásos távozás esetén aznap életbe lépne egy átmeneti időszak, amely a jelenlegi tervek szerint 2020. december 31-ig tartana, és ennek időtartama alatt jórészt az eddigi szabályrendszer maradna érvényben az Egyesült Királyság és az Európai Unió viszonyrendszerében.



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!