Két civil halt meg Törökországban egy Szíriából kilőtt aknagránáttól

Forrás: MTI2019. 10. 11. 18:47
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az NTV később azt jelentette, hogy pénteken az északnyugat-szíriai Azázban is még további két török katona életét vesztette, három pedig megsebesült, miután az YPG fegyveresei aknavetővel támadtak rájuk. A török hadsereg az utóbbi években két hadműveletet hajtott végre Északnyugat-Szíriában, egyet az Iszlám Állam, egyet az YPG ellen. Az YPG milicistái az Azázhoz közeli Tell-Rifát környékét továbbra is az ellenőrzésük alatt tartják.

Kurdok: eddig több mint 260 törökbarát szíriai milicista és török katona vesztette életét

A török hadsereg és a vele szövetséges szíriai milíciák 262 fegyverese vesztette életét az Északkelet-Szíriában október 9-én indított török katonai offenzíva kezdete óta a kurd vezetésű Szíriai Demokratikus Erők (SDF) nevű ernyőszervezettel folytatott harcokban – állította a Rudau kurd televízió pénteken az SDF-re hivatkozva.

Az SDF, amelynek gerincét a Törökország által terroristának tekintett kurd milícia, a Népvédelmi Egységek (YPG) alkotja, saját közlése szerint mindössze 22 harcost vesztett.

Hulusi Akar török védelmi miniszter korábbi közlése szerint a török csapatok és szövetségeseik „342 terroristával végeztek” a katonai művelet során. A török védelmi tárca azt közölte, hogy egy török katona is elesett a harcokban.

A harcoló felek közléseit független forrásból egyelőre nem lehetett megerősíteni.

A nap folyamán autóba rejtett pokolgép robbant Kamisliben, az önhatalmúan kikiáltott kurd autonóm területek székhelyén. A kurd hatóságok szerint három civil életét vesztette és kilencen megsebesültek. A biztonsági erők szerint a mentőegységek még mindig halottak és sebesültek után kutatnak a törmelék között. Az Iszlám Állam nevű terrorszervezet Aamak nevű „hírügynökségén” keresztül magára vállalta a robbantást.

A kurd hatóságok közleménye szerint a terrorszervezet fokozta tevékenységét a térségben a török offenzíva megindítása óta, bár közvetlenül nem a dzsihadistákat nevezte meg a robbantás elkövetőjeként.

Nyolc embert meghalt, 35 pedig megsebesült, amikor Szíriából kilőtt akna- és rakétagránátok csapódtak be a délkelet-törökországi Mardin tartomány Nusaybin településén – jelentette az Anadolu török állami hírügynökség.

Korábban a szomszédos Sanliurfa tartomány Suruc településén is aknagránát csapódott egy lakóházba. Ott két ember halt meg, további kettő megsebesült.

Eddig 15 civil vesztette életét hasonló támadásokban azóta, hogy Törökország megtámadta a Kurdokat.

Az elmúlt napokban találatok érték már Sanliurfa tartomány Birecik, Akcakale és Ceylanpinar települését is. Az incidensekben eddig valamivel több mint 100-an sebesültek meg.

Recep Tayyip Erdogan török elnök szerdán jelentette be, hogy a török hadsereg és helyi szövetségese, a Szíriai Nemzeti Hadsereg (SNA) ellenzéki fegyveres csoport Béke Forrása fedőnéven hadműveletet indított Északkelet-Szíriában a Törökország által terrorszervezetnek minősített YPG milícia, valamint az Iszlám Állam ellen. Az offenzíva deklarált célja az, hogy elhárítsa a Törökország déli határát Ankara szerint fenyegető terrorveszélyt, továbbá egy biztonsági övezetet létrehozva szavatolja a Törökországban tartózkodó szíriai menekültek hazatérését.

Pénteken az ENSZ közleményben arra figyelmeztetett, hogy szerda óta már körülbelül 100 ezer ember kényszerült otthona elhagyására.

A világszervezet a héten már felszólította Törökországot, hogy kímélje meg a polgári személyeket és tanúsítsa a legnagyobb önuralmat a szíriai katonai műveletei során.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.