Luigi Di Maio bejelentette, hogy a következő napokban Tunéziában elkezdi a kétoldalú kitoloncolási megállapodások megerősítését. A Tunéziával jelenleg érvényes megállapodás hetente legfeljebb nyolcvan tunéziai hazaszállítását teszi lehetővé, de ez nem rendszeres. A kitoloncolásokra 50 millió eurós alapot különítenek el – hangzott el a sajtótájékoztatón.
Hivatalos adatok szerint Olaszországban csak az illegális bevándorlóknak fenntartott táborokban több mint 100 ezren vannak. A többi – ennél is nagyobb létszámra becsült – illegális bevándorló menhelyeken, az utcán vagy elfoglalt épületekben él. Alfonso Bonafede közölte, hogy júliusi adat szerint 70 ezer menekültkérelem vár elbírálásra Olaszországban, ezeket az utóbbi években nyújtották be, és kérelmezőik nagy része azóta is Olaszországban tartózkodik.
A rendeletben szerepel a menekültkérelmi eljárás módosítása is: a fenti országokból érkezőknek bizonyítaniuk kell, hogy üldözés vagy erőszak elől menekülnek, máskülönben nem kerülik el a kiutasítást.
Elemzők rámutattak, hogy Luigi Di Maio ezzel a kezdeményezéssel kézbe igyekszik venni az olasz migrációs politikát, szigorúságot hirdetve a másik kormánypárt, a baloldali Demokrata Párt (PD) befogadási politikájával szemben. Di Maio szerintük az előző belügyminiszter, a szigorú bevándorlási politikájáról ismert Matteo Salvini „utódjaként” is tetszelegni kívánt azzal, hogy saját – külügyi – hatáskörébe vonta a migrációs intézkedéseket.



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!