Az Egyesült Államokban másutt is megemlékeztek, vagy az elkövetkező napokban emlékeznek október 23-ról.
Vasárnap a Dél-Kaliforniában és a Los Angelesben élő magyarok emlékeztek az '56-os forradalomra. A San Fernando völgyben élő magyarok délelőtt Tarzanában a helyi magyar református egyház, a Reményik Sándor keresztyén magyar iskola és a helyi cserkészcsapat, valamint a magyar főkonzulátus szervezésében tartottak megemlékezést, amelyen Széles Tamás nagykövet, Los Angeles-i főkonzul köszöntötte az ünneplőket.
Vasárnap délután a Los Angeles-i McArthur Parkban, a Mindszenty téren lévő 1956-os emlékműnél gyűltek össze a magyarok. Az 1969-ben emelt, 56 láb magas emlékmű előtt Széles Tamás főkonzul mondott ünnepi beszédet. Felidézte az 1950-es évek kommunista terrorját, a „vérben született” '56-os forradalom felemelő napjait, majd a szabadságharc során tanúsított bátor ellenállást, végül a kegyetlen kádári megtorlást, és százezrek elmenekülését az országból. Külön méltatta az Amerikába érkezett menekülteket, akik – úgy fogalmazott – nem koldultak, hanem keményen tanultak vagy dolgoztak új, kényszerű hazájukban. Idézte Orbán Viktor miniszterelnök tavalyi beszédét, amely a pesti srácok bátorságáról szólt, valamint Csoóri Sándor 1991-es írását, amelyben a Nagy Imre és mártírtársai 1989-es újratemetése alkalmából rendezett nagy tömeggyűlésről hiányolta a „tetteseket”.
Hétfő este Magyarország ENSZ-nagykövetsége adott fogadást az ünnep tiszteletére, a héten szombaton a kaliforniai Redwood Cityben, vasárnap pedig San Franciscóban emlékeznek és ünnepelnek a helybéli magyarok.



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!