Lezárult az uniós tisztújítás

Charles Michel személyében másodszorra van belga vezetője a tagállami állam- és kormányfőket tömörítő testületnek: 2009 és 2014 között Herman van Rompuy volt a tanács első embere.

Donald Tusk (jobbra) átadja a „stafétacsengőt” utódjának az Európai Tanács élén Fotó: Reuters

Donald Tusk tegnap hivatalosan is távozott az Európai Tanács elnöki székéből és azt Charles Michel egykori belga miniszterelnöknek adta át. Michel személyében másodszorra van belga vezetője a tagállami állam- és kormányfőket tömörítő testületnek: 2009 és 2014 között Herman van Rompuy volt a tanács első embere.

Az újabb belga kinevezésével gyakorlatilag pont kerül az uniós tisztújítás végére: vasárnap a lisszaboni szerződés tízéves évfordulójának brüsszeli ünnepségén már Ursula von der Leyen bizottsági elnök, David Sassoli európai parlamenti elnök, az Európai Központi Bankot irányító Christine Lagarde, illetve a frissen hivatalba állt Charles Michel képviseli az európai uniós intézményeket. – Büszke vagyok rá, hogy Európát szolgáltam. Ez a legjobb hely a világon! – így búcsúzott Donald Tusk tegnap délelőtt Brüsszelben, majd ünnepélyesen a tanácsi ülések kezdetét jelző harangot bízta utódjára.

A nemrég az Európai Néppárt elnökének választott Tuskot vastapssal búcsúztatták az Európai Tanács épületében. Charles Michel rövid beszédében dicsérte a lengyel munkáját, aki szerinte a megannyi kihívás ellenére sosem vesztette el Európa iránti lelkesedését.

Belgiumban – mivel igazán nagy politikai átmenetek nincsenek – kisebb nyilvánosságot kapott Charles Michel távozása, akit október végén a szintén francia ajkú – liberális Sophie Wilmès váltott az ország élén. Wilmès az első női miniszterelnök az állam történeté­ben: kis szépséghiba, hogy csak ügyvezető minőségben, ugyanis a májusi parlamenti választások óta nem sikerül szövetségi kormányt alakítani.

Donald Tusk (jobbra) átadja a „stafétacsengőt” utódjának az Európai Tanács élén
Fotó: Reuters

A voksoláson gyengén szereplő francia liberálisok miatt Michel amúgy sem tért volna vissza a kormányfői pozícióba, de az újraválasztásának esélyét rontotta, hogy tavaly decemberben egymaga idézett elő kormányválságot azáltal, hogy zöld jelzést adott az ENSZ migrációs csomagjának. A Michellel kormányzó flamand bevándorlásellenesek erről ugyanis hallani sem akartak, ám a miniszterelnök a kormánykoalíció szétrobbanásának veszélyére fittyet hányva Marrákesbe utazott és ratifikálta az ENSZ-dokumentumot.

Szerencsétlen végződés egy nagy reményekkel in­­duló politikai karriernek: a liberális Michel diplomatacsaládból származik és anyanyelvi szinten beszél flamandul. Utóbbi a kulturális, politikai és földrajzi értelemben is megosztott Belgiumban hatalmas előnynek számít.

A belga sajtó az utóbbi hónapokban tehát érthető módon foglalkozott sokat azzal, hogy a bukott miniszterelnök hogyan is kerülhetett az EU-s csúcsintézmény élére. A leginkább átfogó magyarázatot a konzervatív De Standaard adta. A lap nem kevesebb mint kilenc magas rangú diplomatára hivatkozva vezette le, hogy Angela Merkel már márciusban érdeklődött arról, hogy Michelnek vannak-e uniós ambíciói. Az Európai Néppárt és a szociáldemokraták vetélkedése, illetve a csúcsjelöltek buktatása pedig oda vezetett, hogy a június 30-ra időzített, rendkívüli EU-csúcsra egyetlen biztos név volt az EU lehetséges vezetői között – mégpedig a Merkelhez kifejezetten közel álló Michelé.

A Standaard egyébként tudni véli, hogy a belga eredetileg a kül- és biztonságpolitikai főképviselői posztot szerette volna megkaparintani. Viszonyítási pontként Orbán Viktor neve is előkerül, a magyar miniszterelnök – mint írják – nem rajong Michelért, de a szocialista Frans Timmermans bizottsági elnökségével szemben a liberális politikus kinevezése a tanács élére inkább elfogadható volt számára.

A belga sajtó felfedte azt is, hogy a liberálisok között volt némi versengés a csúcsposztokért – utóbbiakért Guy Verhofstadt belga exminiszterelnök és Xavier Bettel luxemburgi kormányfő is tepertek. Bettelt a belga sajtó szerint „palimadárnak” tartják diplomáciai körökben, így az elsődleges kiszemelt mindig is Mark Rutte liberális holland miniszterelnök volt. Ő ugyanakkor visszautasította az uniós intézmény vezetését, mondván: köszöni szépen, jól érzi magát Hágában.