Felújított közintézményekhez jutott Kárpátalja magyar közössége

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Kárpátalján tartotta idei évzáró ülését a magyar Országgyűlés nemzeti összetartozás bizottsága. Ungváron részlegesen felújított óvodát, a beregszászi járási Zápszonyban családorvosi rendelőt adtak át. A bizottság tagjai találkoztak a kárpátaljai magyar érdekvédelmi szervezetek és a történelmi egyházak vezetőivel is.

2019. 12. 06. 6:44
Játék a frissen átadott ungvári óvodában Fotó: MTI/Nemes János

A sajtótájékoztatón jelen volt Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és Zubánics László, az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség elnöke is. Előbbi elmondta, helyi szinteken, a megyei és járási közgyűlésekben konstruktív és jó együttműködés zajlik a többségi féllel.

Tudatta, hogy a napokban Kárpátaljára látogat az oktatási és a kulturális miniszter is, akik a helyi kisebbségi vezetőkkel is találkoznak majd. Zubánics László, az országos magyar szervezet vezetője elmondta, a magyar kisebbség igyekszik folyamatosan hallatni a hangját. Az egyik legfontosabb kérdés a közigazgatási-önkormányzati reform és annak hatásai a magyar közösségekre.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.