Nagyhatalmi energiaharc

Törökország hamarosan katonai segítséget küldhet az ENSZ által támogatott líbiai egységkormánynak. A lapunknak nyilatkozó szakértő szerint azonban Ankara ambíciói mögött elsősorban a Ciprus alatt feltárt földgázlelőhelyek utáni vágy állhat, amely később az orosz gáz kiváltását is lehetővé tenné Európa számára.

Haftar katonái áprilisban indultak meg a főváros felé. Tripoliban újabb offenzívára készülnek Fotó: - Forrás: MTI/EPA

Abban a reményben, hogy végre sikerül stabilizálni a Moammer el-Kadhafi 2011-es megbuktatása óta káoszba süllyedt Líbiát, Németország még szeptemberben magára vállalta a közvetítői szerepet, miszerint jövő áprilisban egy asztalhoz ülteti az észak-afrikai országban egymással szemben álló feleket, illetve a konfliktus rendezésében érdekelt nagyhatalmakat. A tervezett berlini konferencia gyakorlatilag a világ vezetőinek első nagyobb kísérlete lesz a konfliktus rendezésére azóta, hogy a Líbia déli és keleti részét ellenőrzése alatt tartó Halífa Haftar tábornok tavasszal megindította csapatait a Tripolit ellenőrző egységkormány (hivatalosan: Nemzeti Egyetértés Kormánya, GNA) ellen.

Haftar katonái áprilisban indultak meg a főváros felé. Tripoliban újabb offenzívára készülnek
Fotó: MTI/EPA

Csakhogy az április még messze van, Haftar pedig nemrég bejelentette, hogy hamarosan döntő offenzívát indít az ENSZ által támogatott egységkormány ellen. A GNA miniszterelnöke, Fájez esz-Szarrádzs egy minapi interjúban arról beszélt, öt országhoz – az Egyesült Államokhoz, Nagy-Britanniához, Olaszországhoz, Algériához és Törökországhoz – fordult katonai segítségért, hogy kivédhesse Haftar offenzíváját, a jelek szerint azonban csak utóbbi hallotta meg Tripoli segélykérését. Recep Tayyip Erdoğan török elnök ugyanis a minap bejelentette: a török parlament januárban napirendre tűzi a hadsereg Líbiába küldését.

Ankara Tripoli oldalán való nyílt megjelenése azonban nemhogy nem enyhít a feszültségeken, de inkább csak tovább bonyolítja a komplikált képletet, a kőolajban gazdag Líbiában ugyanis gyakorlatilag az összes nagyhatalom szeretne magának minél nagyobb befolyást szerezni. Míg tehát Haftar tábornok Egyiptom, az Egyesült Arab Emírségek, Szaúd-Arábia, Oroszország és hallgatólagosan Franciaország támogatását élvezi, a GNA Törökországon és Kataron kívül csak a jóval lassabb reagálású európai államokra, illetve az Egyesült Államokra támaszkodhat. Washington egyelőre nem mutatta jelét, hogy mélyebben beavatkozna a konfliktusba, és noha Josep Borrell, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője nemrég azt hangsúlyozta, hogy a következő év kulcsfontosságú lesz az unió és az afrikai országok kapcsolatában, az uniós külügyérnek nem lesz egyszerű dolga, hogy Líbiáról egységes stratégiát erőszakoljon ki a tagállamokból.

Franciaország ugyanis Oroszországgal van egy platformon, miközben az észak-afrikai országban saját proxyháborúját is megvívja Olaszországgal. Emmanuel Macron francia államfő ráadásul az elmúlt hónapokban bőven szolgáltatott példát arra, hogy ha országának külpolitikai érdekérvényesítéséről van szó, nem válogat az eszközökben. Az évtizedes ellentét mögött pedig az olaj áll: a legnagyobb francia olajtársaságnak, a Totalnak jelentős érdekeltségei vannak a polgárháborús ország Haftar által ellenőrzött részén, míg az Eni nevű olasz állami olajvállalat a GNA területein találná meg számításait. Rómát ezentúl a migrációs nyomás is jelentősen motiválja a konfliktus mielőbbi rendezésében, a Líbiában lévő több mint egymillió menekült a kiújult harcok esetén ugyanis az olasz partokat veszi célba.

Ankara is hasonló ambíciókkal érkezik az asztalhoz. Egeresi Zoltán Törökország-szakértő lapunknak a helyzetet úgy értékelte: Erdoğan Tripoli felé tett gesztusát elsősorban a kelet-mediterrániumi geopolitikai vetélkedés, illetve a Ciprussal fennálló évtizedes konfliktusa motiválja, ugyanis mióta 2011-ben a szigettől délre jelentős földgázlelőhelyeket tártak fel, felértékelődött a tengeri határok szerepe. – Ankara energiaéhes, nincsenek gázmezői, ráadásul a környező országok közül Líbián kívül mindenkivel rossz a kapcsolatuk. A terep pedig jó lehetőséget nyújtana Ankarának, hatalmas tranzitbevételekhez juttatná és erősítené az energiaelosztó-központ szerepét, de fogyasztóként belépve maga is diverzifikálhatná az eddig részben Oroszországtól függő gázimportját – magyarázta a kutató. Mint mondta, a térségben talált lelőhelyek a tervek szerint az orosz gáz kiváltását is lehetővé teszik Európa számára, ebben a folyamatban pedig elosztóként szeretnének részt venni, megőrizve ezzel fontos energetikai szerepüket.