Franciaország ugyanis Oroszországgal van egy platformon, miközben az észak-afrikai országban saját proxyháborúját is megvívja Olaszországgal. Emmanuel Macron francia államfő ráadásul az elmúlt hónapokban bőven szolgáltatott példát arra, hogy ha országának külpolitikai érdekérvényesítéséről van szó, nem válogat az eszközökben. Az évtizedes ellentét mögött pedig az olaj áll: a legnagyobb francia olajtársaságnak, a Totalnak jelentős érdekeltségei vannak a polgárháborús ország Haftar által ellenőrzött részén, míg az Eni nevű olasz állami olajvállalat a GNA területein találná meg számításait. Rómát ezentúl a migrációs nyomás is jelentősen motiválja a konfliktus mielőbbi rendezésében, a Líbiában lévő több mint egymillió menekült a kiújult harcok esetén ugyanis az olasz partokat veszi célba.
Ankara is hasonló ambíciókkal érkezik az asztalhoz. Egeresi Zoltán Törökország-szakértő lapunknak a helyzetet úgy értékelte: Erdoğan Tripoli felé tett gesztusát elsősorban a kelet-mediterrániumi geopolitikai vetélkedés, illetve a Ciprussal fennálló évtizedes konfliktusa motiválja, ugyanis mióta 2011-ben a szigettől délre jelentős földgázlelőhelyeket tártak fel, felértékelődött a tengeri határok szerepe. – Ankara energiaéhes, nincsenek gázmezői, ráadásul a környező országok közül Líbián kívül mindenkivel rossz a kapcsolatuk. A terep pedig jó lehetőséget nyújtana Ankarának, hatalmas tranzitbevételekhez juttatná és erősítené az energiaelosztó-központ szerepét, de fogyasztóként belépve maga is diverzifikálhatná az eddig részben Oroszországtól függő gázimportját – magyarázta a kutató. Mint mondta, a térségben talált lelőhelyek a tervek szerint az orosz gáz kiváltását is lehetővé teszik Európa számára, ebben a folyamatban pedig elosztóként szeretnének részt venni, megőrizve ezzel fontos energetikai szerepüket.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!