– A Szabadságpárt jelenleg is a legerősebb holland ellenzéki erő. Készülnek már a jövő évi parlamenti választásokra?
– Azt gondolom, hogy nagy a valószínűsége annak, hogy még a jövő év előtt választásokat tartunk Hollandiában, ugyanis a jelenlegi kormányunknak nagyon sok gondja akad. A négytagú kormánykoalíció gyakorlatilag valamennyi politikai kérdésben megosztott. A Szabadságpárt jelenleg is a legerősebb három holland párt egyike, kedvező pozícióból indítottuk az évet. Valóban változást szeretnénk elérni a mindennapi életet érintő területeken, például a bevándorlás- és az adópolitikában, valamint az egészségügyben. Jók az érzéseim az idei évvel kapcsolatban.
– Mivel magyarázza, hogy Frans Timmermans pártja, a balközép Munkapárt (PvdA) kifejezetten jól szerepel a friss közvélemény-kutatásokon? A 2017-es választásokon még igencsak leszerepeltek.
– A szociáldemokraták most ellenzékben vannak, így könnyűszerrel mondanak nemet olyan intézkedésekre is, amit egyébként a kormányzásuk idején támogattak. Ha úgy tetszik, rájátszanak az ellenzéki szerepre. Sajnos a baloldali szavazók egy része pedig könnyen felejt. Meglátjuk, meddig tart a sikerszéria. Úgy vélem, a Szocialista Párt gyengélkedése is a PvdA-t, a szociáldemokratákat segíti.
– Az elmúlt években a szintén EU-szkeptikus és bevándorlásellenes Fórum a Demokráciáért is jócskán megerősödött Hollandiában. Nem tart attól, hogy önök elhalásszák egymás elől a szavazatokat?




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!