A Toyota régóta híres az innovációról, ráadásul a világ egyik legnagyobb autógyára, így pénze is van a fejlesztések megvalósítására. A legújabb terv egy zöldmezős beruházás segítségével felépítendő város, amely a legfrissebb trendeknek megfelelően környezetbarát és magas fokon automatizált lenne. A Woven city (Fonó város, utalva a térség hagyományaira) névre hallgató település persze nem szimpla utópia, inkább tesztpályának fogható fel, ahol a mintegy kétezer lakó működés közben próbálhatja ki a különböző közlekedési megoldásokat, amelyek talán a tervezőasztalon jól működnek, de a valóságban nem. Woven cityben lenne egy rész a gyors járműveknek, egy a közepes sebességűeknek, egy pedig a gyalogosoknak volna kifejlesztve. Az otthonok is nagyon előremutatók, környezetbarátak és tágasak volnának, legalábbis a látványtervek erről árulkodnak.

Fotó: Bjarke Ingels Group
A Toyota ezzel már a második városát építené fel, azzal a kitétellel, hogy az első már régóta létezik, s 1959 óta hivatalosan is Toyota (a magyar helyesírás szerint Tojota) a neve. A ma 400 ezres településen van az autóipari gigász központja, az utcákon pedig szinte kizárólag Toyota, Daihatsu vagy Lexus márkájú autókat lehet látni. A központban felépítettek egy olyan bemutatótermet, ahol a jövő épületei láthatók, steril, fehér műanyag asztalokkal és székekkel, újszerű formájú ágyakkal, számítógépes kijelzőkkel. Az épület előcsarnokában állt korábban egy robot, amely nagyjából másfél méter magas, fehér, és az a különlegessége, hogy tud trombitálni.
A kétezres évek elején ugyanis azt jövendölték a szakértők, hogy a robotok amolyan személyi asszisztensként fogják segíteni az emberek életét, beköltöznek az otthonokba, elintéznek különböző apróbb dolgokat. A tervek azonban a horribilis költségek és az emberektől idegen gépek humanizálásával kapcsolatos rossz érzések következtében nem valósultak meg. Tojota így ma is egy hatalmas gyárváros, ahol a lakosság a születéstől a halálig mindent egy helyen megtalálhat, hiszen az oktatás-képzés, az egészségügyi szolgáltatások és a szórakozás is megtalálható egy helyen a munka mellett, és a választandó autómárkán se kell sokat gondolkodnia a családnak.