A szenátus republikánus többségének vezetője azután kedden bejelentette, hogy megvan a szükséges számú szavazat a szenátusi tárgyalás megindításához, az esetlegesen behívandó tanúkról majd később vitáznak.
McConnell bejelentése lényegében azt jelenti, hogy a szenátusi tárgyalás szabályait a republikánusok a demokraták támogatása, azaz kétpárti egyetértés nélkül állapítják meg. Elemzők szerint ez bonyolíthatja az eljárást. Chuck Schumer, a szenátusban kisebbségben lévő demokraták vezetője kedden ki is jelentette: pártja politikusai új bizonyítékokra hivatkozva többször is szavaztathatnak majd a per folyamán.
„Egyenként szavazni fogunk majd arról a négy tanúról, akit szeretnénk beidézni. Szavazni fogunk arról a három dokumentumcsomagról, amelyet bekérünk. És talán szavazni fogunk más tanúkról és más dokumentumokról is” – nyilatkozta Schumer újságíróknak.
Donald Trump a Kiriákosz Micotakisz konzervatív görög kormányfővel tartott közös sajtóbeszélgetésén a Fehér Házban kedden ismét csalárdnak nevezte az impeachment megindítását, mint mondta, „az egész világ ezen nevet”.



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!