Hongkong drasztikusan korlátozza a beutazást Kína szárazföldi része felől annak érdekében, hogy megakadályozza a koronavírus terjedését a déli szigeten. Ezzel morális csatát nyertek a Peking-ellenes tüntetők, a már több mint fél éve tartó demonstráció szervezői ugyanis a betegség megjelenésétől kezdve igyekeznek a saját céljaik elérésére felhasználni a közép-kínai Vuhanból indult koronavírust. Erre utalnak a tüntetők propagandaanyagai: az online közösségi oldalakon terjesztett anyagok a Hongkongba érkező szárazföldi kínaiakat okolják a betegség megjelenéséért.
A tavaly júniusban kezdődött tüntetések célja, hogy felhívja a figyelmet a központi, pekingi kormány befolyásolási kísérleteire, ezzel biztosítsa Hongkong autonóm státusát. A megmozdulások tavaly meghatározó jelenségévé váltak a kelet-ázsiai politikai életnek, az egyre radikálisabb akciók fenntartották a nemzetközi média érdeklődését is. Bár most a koronavírus uralja a közbeszédet, az autonómiáért küzdő helyiek és Kína között nem oldódott meg a konfliktus.

A koronavírus ezért kapóra jött a tüntetőknek, mivel megalapozottnak bizonyult a szárazföldi Kínából érkezőkkel szembeni, olykor gyűlöletkeltő kommunikációjuk. Hongkongban nyolc beteget kezelnek, de már hetekkel ezelőtt vizsgáltak gyanús eseteket. A történelmi tanulságok pedig jó alapot teremtenek a félelemre építő kommunikációhoz: a 2003-ban kitört SARS-vírusban 1755 ember betegedett meg, közülük 299-en vesztették életüket Hongkongban.
Carrie Lam, a város kormányzója tegnap bejelentette, felfüggesztik a közlekedést a várost Kína szárazföldi részével összekötő két vasútvonalon, és nem adnak belépési engedélyt Hongkongba az egyénileg utazó kínai utasoknak sem. Hozzátette, hogy a Kínából érkező, valamint oda induló repülőjáratok számát a felére csökkentik, és mérséklik a határon átkelő buszjáratok számát is. A pekingi vezetés beleegyezett abba, hogy felfüggeszti az egyéni utazási vízumok kibocsátását a kínai utasoknak, az intézkedések csütörtök éjféltől lépnek életbe.