Warren fontosnak mondta az amerikai harcoló csapatok kivonását a Közel-Keletről, és ő is kiemelte, hogy nem katonákkal, hanem tárgyalóasztalnál kell megoldani a konfliktusokat. Pete Buttigieg és Bernie Sanders ugyancsak a konfliktusok tárgyalásos megoldása mellett foglalt állást, Sanders szenátor pedig még hozzáfűzte: „az amerikaiaknak elegük van, és belefáradtak a végtelen háborúkba, amelyekre dollármilliárdokat költöttünk”.
Joe Biden nem adott választ arra a kérdésre, hogy egy általa vezetett kormányzat miben különbözne az Obama-adminisztrációtól, különös tekintettel arra, hogy az Obama-kormányzat kongresszusi felhatalmazás nélkül hajtott végre katonai akciót. A volt alelnök csak annyit mondott: az Obama-kormánynak megvolt a felhatalmazása, egy még jóval korábban hozott kongresszusi döntés értelmében.
Biden kitért arra is, hogy előfeltételek nélkül nem találkozna az észak-koreai vezetővel. Kim Dzsong Un egyébként nemrégiben „veszett kutyának” nevezte Bident.
A demokraták vitája előtt Donald Trump – aki kedden este Wisconsinban tartott kampánygyűlést – a Twitteren minősítette a résztvevőket. Kampánymenedzsere, Tim Murtaugh pedig, szintén a Twitteren azt írta: e demokraták mindegyike „gyönge projektekkel jött elő”.



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!