Az Egyesült Királyság uniós tagságának január 31-i megszűnésével kisebb létszámú, 751 helyett 705 tagú lesz az Európai Parlament (EP) – emlékeztet háttéranyagában az MTI. A brit képviselők távozását követően megüresedő 73 parlamenti hely közül 27 mandátumot osztanak el 14 tagállam között, a fennmaradó 46 parlamenti mandátumot az Európai Unióhoz később csatlakozó országoknak tartják fenn. Magyarországnak továbbra is 21 EP-képviselője lesz. A brit képviselők távozása jelentős hatással lesz az EP frakcióinak összetételére is. Mindössze két frakció nyer további helyeket. Egyik az Európai Néppárt, amelynek létszáma 182-ről 187 főre emelkedik. A másik a jobboldali, bevándorlásellenes pártokat tömörítő Igazság és Demokrácia pártcsoport, amelynek létszáma 73-ról 76-ra gyarapszik. Minden egyéb pártcsoport veszít a brit kilépéssel.
Noha az Egyesült Királyság az uniós tagállamokat tömörítő Európai Tanács által az elmúlt két évtizedben elfogadott intézkedések túlnyomó többségét támogatta, a legtöbb vétót a szigetország emelte. Ebben szövetségesei főként Svédország, Hollandia és Dánia volt. Ezen országoknak februártól új partnereket kell keresniük úgy, hogy a lakosságarány szempontjából is képesek legyenek megfelelő többséget vagy blokkoló kisebbséget alkotni. A blokkoló kisebbségnek legalább a tanács négy, az unió népességének több mint 35 százalékát képviselő tagállamából kell állnia, mert a tanácsban alkalmazott, súlyozott szavazásnál ennyien kellenek egy javaslat megszavazásának megakadályozásához.
A brit kilépés érezhető változást a tanácsban leggyakrabban alkalmazott szavazási mód, a minősített többséggel történő szavazás esetén okoz. Minősített többséghez a tagállamok 55 százaléka szükséges, a javaslatot támogató tagállamoknak pedig az EU teljes népességének legalább 65 százalékát kell képviselniük. A brit kilépést követően 15 tagállam elegendő lesz egy döntés támogatásához. Noha Franciaország hagyományosan ritkán szavaz egy javaslat ellen, alkupozíciója erősödhet a blokkoló kisebbség kialakítása érdekében. Ugyanez a helyzet Németország és a vele szövetségre lépő kisebb országok esetében is.