Az Európai Parlament képviselői szerdán, brüsszeli kétnapos plenáris ülésükön tartott szavazáson nagy többséggel jóváhagyták Nagy-Britannia uniós tagságának megszűnéséről (brexit) szóló megállapodást.
A megállapodást 621 szavazattal, 49 ellenében, és 13 tartózkodás mellett fogadták el.
Az Európai Parlament (EP) azt követően szavazott a nyilatkozatról, hogy az alkotmányügyi bizottság (AFCO) múlt héten elfogadott jelentésében azt ajánlotta az EP-nek, hogy fogadja el a brit kilépési megállapodást Nagy-Britannia uniós tagságának rendezett megszűnése érdekében.
Az uniós parlamenti szavazás után csütörtökön – úgynevezett írásbeli eljárás keretében – a dokumentumot még az uniós tagországok kormányainak képviselőiből álló Tanácsnak is végérvényesen el kell fogadnia. Uniós részről ezzel fejeződik be a kilépési megállapodás jóváhagyási folyamata.
Az Egyesült Királyság pénteken, közép-európai idő szerint éjfélkor lép ki az Európai Unióból. A brit EU-tagságról 2016 júniusában rendezett népszavazáson országos átlagban a résztvevők szűk, 51,89 százalékos többsége szavazott a kilépésre.
Michel Barnier, az Európai Bizottság brexit-ügyi főtárgyalója a szavazást megelőző vitán azt mondta, a felek feladata most az lesz, hogy a brexit következményeit kezeljék, valamint levonják tanulságait. Szavai szerint patriotizmus mellett európainak is kell maradni. Az európai dimenzió ugyanis további lendületet ad a hazafias érzületnek – mondta.
Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke beszédében azt mondta, a felek kötelessége, hogy a brexit utáni világban a brit és az európaiak számára a legjobbat keressék.
Szavai szerint a kilépés régi barátságról és egy új korszak kezdetről szól. A brit képviselőkhöz fordulva azt mondta: hiányozni fognak, de megtartjuk barátságunkat. Számíthat ránk, mivel tudjuk, hogy mi is számíthatunk önökre.
David Sassoli, az Európai Parlament elnöke a szavazást követően, miután aláírta az elfogadott a dokumentumot, amely az uniós tanács számára közvetíti az EP hozzájárulását a brit kilépésről, azt mondta: mindkét félnek dolgoznia kell azon, hogy új kapcsolatokat építsenek ki, szem előtt tartva a polgárok jogait és védelmét.