Erdoğan: Az EU-nak több és gyorsabb segítséget kell nyújtania a szíriaiaknak

Erdoğan rámutatott: júliustól Németország lesz az unió soros elnöke, ami komoly lehetőséget jelent majd Ankara és Brüsszel kapcsolatainak fejlesztésére.

Forrás: MTI2020. 01. 24. 19:55
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Angela Merkel pénteken egynapos hivatalos látogatásra érkezett Isztambulba. Programja első pontjaként a török elnökkel felavatta a 2013 óta működő isztambuli Török-Német Egyetem új kampuszát a metropolisz ázsiai oldalán található Beykoz kerületben. A nap folyamán a német-török kereskedelmi kamara, illetve civil szervezetek képviselőivel találkozott. Erdoğannal délután a Vahdettin elnöki rezidencián tárgyalt, a menekültválság mellett a líbiai helyzetről, valamint a kétoldalú kapcsolatokról is.

A koraesti sajtótájékoztatón Erdoğan annak a meggyőződésének is hangot adott, hogy a nemzetközileg elismert líbiai kormány ellen harcoló, szavai szerint „puccsista” Halífa Haftar tábornoknak és támogatóinak nem áll szándékukban kiegyezni, amit az utóbbi napokban fokozódó támadásaik igazolnak. A török elnök úgy vélte, hogy Haftar anyagi támogatói révén súlyos mértékben „önfejűvé” vált.

Törökország az ENSZ által támogatott tripoli kormány miniszterelnöke, Fájez esz-Szarrádzs oldalán áll az észak-afrikai országot sújtó polgárháborúban. Ankara katonailag is támogatja Szarrádzsot, a török katonák képzési és koordinációs segítséget nyújtanak a kormányerőknek.

Merkel arról beszélt, hogy a múlt vasárnapi berlini Líbia-konferencián részt vevő minden fél elkötelezettséget tanúsított a tűzszünet iránt. A békekonferencia után az összecsapások igencsak alábbhagytak – állapította meg a német kancellár, hozzátéve: nem volt olyan előzetes várakozása, hogy a harcok teljesen megszűnnek. „Törékeny egyensúly, nehéz időszak” – fogalmazott Merkel. A német kancellár jelezte: a Berlinben elfogadott 55 pontot, amely elsősorban az ENSZ Líbiára vonatkozó fegyverembargójáról és a fegyvernyugvásról szólt, az ENSZ Biztonsági Tanácsa is jóvá fogja hagyni.

Ezen a ponton kisebb nézeteltérés alakult ki Erdoğan és Merkel között. Erdoğan ugyanis hangsúlyozta, hogy Haftar „szóban” hiába egyezett bele a tűzszünetbe, nem írta alá Berlinben a megállapodást. A török elnök hangoztatta: elfogadni más és aláírni más, Haftar csak szóban fejezte ki egyetértését, ilyen kategória pedig a diplomáciában, valamint a nemzetközi jogban nem létezik.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.