A földrengés miatt két börtön rabjait is máshová kellett költöztetni. Az adiyamani börtönből 814 fogvatartottat, az elazıği Sivrice női börtönéből 126-ot helyeztek át Gaziantep, Sanliurfa és Kahramanmaras tartományok börtöneibe.
Recep Tayyip Erdoğan török államfő vasárnap délelőtt sajtótájékoztatót tartott az isztambuli Atatürk repülőtéren, mielőtt Algériába utazott. A török államfő rámutatott: Elazığban inkább a falvakban van gond, felmérik, hogy az ottani házakban mekkora károk keletkeztek, és mielőbb megkezdik az újjáépítésüket, vagy ha kell, a bontásukat.
Elazığ és a szomszédos Malatya tartomány ugyanis nagyrészt hegyvidéken fekszik, kétezer métereset meghaladó csúcsok vannak a ritkán lakott térségben. A péntek esti rengés epicentrumának környezetében főként kisebb, nehezen megközelíthető falvak találhatók. Az egyetlen város, amelyet a természeti csapás érintett, maga Elazığ, néhány százezres lakossága ellenére törökországi viszonylatban meglehetősen kicsinek számít.
Az NTV török hírtelevízió tudósítója vasárnap az Elazığból autóval két óra alatt elérhető Cevrimtas faluból azt jelentette, hogy a település mind a 13 háza a földdel vált egyenlővé. Ott a mentőalakulatok két ember holttestére bukkantak a romok alatt.
Törökországban a magasabban fekvő apró falvakban télen a zord időjárás miatt alig tartózkodik valaki, lakosaik a hidegebb hónapokat az alacsonyabban található községekben, városokban töltik.



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!