Szerkesztőségünk levelet kapott az [email protected] címről, amely erre a cikkre mutat.
Nem lepődtünk meg. Az Inside Philantrophy portál 2019-ben George Sorost választotta az év legjótékonyabb dúsgazdagjának. Azon sem lepődtünk meg, hogy rögtön a cikk első (természetesen hamis) mondata szerint a Fidesz, Orbán Viktor vezetésével külföldön nyilvántartásba vett egyetemeket tiltott be 2019-ben...
Soros tehát a díjazó szerint megérdemli a megtisztelő címet harcos kiállásáért a demokrácia és saját akadémiájának szabadsága mellett, valamint saját Nyílt Társadalom Alapítványába pumpált iszonyatos összegeiért (1,1 milliárd dollár), amit természetesen az utolsó centig kizárólag jótékony célra költenek el. Kiemelten támogatják például a migránsokat és magát a migrációt is.
Ezek után bizonyára a levél aláírója (bizonyos Michael Vachon) sem lepődik meg azon, hogy bár tudomásul vesszük, sőt, hírt is adunk róla, de nem gratulálunk Soros György kitüntetéséhez.