Egy idős kínai házaspárnál mutatták ki a megbetegedést. Giuseppe Conte miniszterelnök szerint a 66 és 67 éves kínai turistapár fertőzésgyanúja megerősítést kapott.

Észak-Korea rakétákkal fenyegette Kínát
Kim Dzsong Un tovább provokálja Kínát.
Egy idős kínai házaspárnál mutatták ki a megbetegedést. Giuseppe Conte miniszterelnök szerint a 66 és 67 éves kínai turistapár fertőzésgyanúja megerősítést kapott.
A férjet és feleséget a fertőző betegségekre szakosodott római Spallanzani kórházban ápolják.
A pár január 23-án érkezett meg Vuhanból a milánói Malpensa repülőtérre, ahonnan egy kínai turistacsoporttal, több város – köztük Parma – érintésével jutottak el Rómába. A csoportban ők voltak az egyedüliek, akik az új koronavírus gócpontjának tartott kínai térségből érkeztek. Rómában a belvárosban, egy a Colosseumhoz közeli hotelben szálltak meg. Szerdán lázas tünetekkel szállították őket a Spallanzani kórházba. A kórházban leállították a betegfogadást. A szállodaszobát hermetikusan lezárták.
A kínai turistacsoport többi tagját is ellenőrizték, de nem bizonyultak fertőzöttnek.
Az olasz kormányfő a pánik elkerülésére intett hangsúlyozva, hogy a helyzet „ellenőrzés alatt van”.
Conte egyben bejelentette, hogy lezárták az Olaszország és Kína közötti légifolyosót. A római kormány pénteken rendkívüli ülésen dönt a további teendőkről.
Negatív eredményt mutattak annak a kínai nőnek az első tesztjei, aki csütörtök reggel a Róma közeli Civitavecchia kikötőjébe Palma de Mallorcából tengerjáró hajón érkezett meg. Az ellenőrzés lezártáig mintegy hétezer embert nem engedtek leszállni a hajóról.
Vuhan térségéből mintegy hatvan olasz állampolgárt szállítanak haza, és olasz katonai repülőgéppel a tervek szerint vasárnap érkeznek meg Rómába. Két hétig karanténban helyezik el őket az olasz főváros egyik kaszárnyája területén.
Kim Dzsong Un tovább provokálja Kínát.
A balkáni ország az illegális migráció fontos állomása.
Miközben költségvetési hiánnyal küzd.
A világ legkritikusabb olajszállítási útvonalán ütközött össze két tanker.
Megkínoztak egy nőt a pátrohai horrorházban
Messi morcos lett Samutól, aztán mindenkit elkápráztatott egy nagy bukfence után + videó
Szépségkirálynő nyúlta le 10 millióval Kasza Tibit
Moszkva ballisztikus rakétákat és taktikai atomfegyvereket telepít Belaruszba - például a rettegett Oresnyik rendszereket is
Szépek és okosak: ezek a csillagjegyek minden szempontból kitűnnek a tömegből!
Végérvényesen átlépte a vörös vonalat Ukrajna: Orbán meneküléséről fantáziáltak az egyik legolvasottabb portálon
Wirtz érkezése, Szoboszlai sorsa: a bennfentes liverpooli lap karakteres következtetése jutott
Visszavonul a kétszeres wimbledoni bajnok teniszező
Már több millióan látták az ibizai balhé videóját: McGregor kiütése a szórakozóhelyen!
Micsoda villanás! Benedek Tibor fia nem apját másolta, az olaszok kikérik maguknak
Felfoghatatlan, hogy mire bukkantak a vakolat alatt a várak királyának felújítása közben
Alexander-Arnold szörnyen debütált a Real Madridban, nevet egész Liverpool + videó
Kim Dzsong Un tovább provokálja Kínát.
A balkáni ország az illegális migráció fontos állomása.
Miközben költségvetési hiánnyal küzd.
A világ legkritikusabb olajszállítási útvonalán ütközött össze két tanker.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.