Hszi Csin-ping kínai elnök szerdán fokozottabb igazságügyi erőfeszítéseket sürgetett a tüdőgyulladást okozó új koronavírus-fertőzés megelőzésére és leküzdésére. Kijelentette: a betegség elleni küzdelem törvényi alapjainak megerősítéséhez törvényhozási, végrehajtási, igazságszolgáltatási és jogkövetési erőfeszítések szükségesek.
Hszi, aki a Kínai Kommunista Párt Központi Bizottságának főtitkára is, a testület átfogó jogi kormányzással foglalkozó szakbizottságának ülésén beszélt. Hangsúlyozta, hogy a fertőzés elleni küzdelem kritikus ponthoz érkezett, s kiemelte a munka törvényes, tudományos és rendezett módon történő elvégzésének fontosságát.
A kínai elnök kemény fellépést szorgalmazott a fertőzés terjedése elleni küzdelmet gátló illegális tevékenységekkel és bűncselekményekkel szemben. A kínai elnök a többi között az egészségügyi hatóságok intézkedéseivel szembeni ellenállást, a mentőszolgálatok tagjai elleni támadásokat, a hamis egészségügyi termékek gyártását és árusítását, valamint az álhírterjesztést említette.
Hangsúlyozta azt is, hogy a járványügyi törvényeket és szabályozásokat szigorúan ki kell kényszeríteni, a kockázatelemzéseket javítani, a döntéseket pedig megfontoltan a törvényesség alapján kell meghozni.
Hszi emellett szólt arról is, hogy a járvánnyal kapcsolatos pontos információkat időben közzé kell tenni.
A szerdai tanácskozáson mindezekkel kapcsolatban irányelveket fogadtak el.
A koronavírus okozta fertőzés következtében kedden 65 ember halt meg Kína szárazföldi részén. A járvány miatti halálozások száma ezzel világszerte 492-re nőtt. Kedd éjfélig a Kínában diagnosztizált fertőzöttek száma 24 ezer fölé emelkedett, közülük eddig 892 páciens távozhatott gyógyultan a kórházból.