A múlt hét óta a hivatalos adatok szerint 139 megbetegedésből 19 eset végződött halállal.
Manfred Weber a családját is háborúba küldené?
A bajor politikus csúcsra járatta a háborús retorikát.
A múlt hét óta a hivatalos adatok szerint 139 megbetegedésből 19 eset végződött halállal.
Szaid Namaki közegészségügyi miniszter a nap folyamán bejelentette, hogy egy hétre bezárják az állami és magánegyetemeket is. A miniszter, akit az IRNA hírügynökség idézett, egyben felszólította az embereket, hogy tartózkodjanak a szükségtelen utazásoktól az országban. Mint mondta, a fertőzésgyanús embereket két hétre karanténba helyezik.
„Huszonnégy embert vettek őrizetbe és adtak át az igazságszolgáltatásnak (rémhírterjesztés miatt), 118 internetezőt pedig kihallgattak és elengedtek”, miután figyelmeztetést kaptak – közölte korábban Vahíd Madzsid, a rendőrség kiberbűnözéssel foglalkozó részlegének vezetője az ISNA fél-hivatalos hírügynökség szerint.
Az őrizetbe vételeket egy különleges egység hajtotta végre, amelyet „a koronavírus iráni terjedésére vonatkozó álhírek elleni harc” jegyében állítottak fel – közölte Madzsid.
Haszan Róháni iráni elnök azzal vádolta szerdán országa esküdt ellenségét, az Egyesült Államokat, hogy „félelmet terjeszt” az új koronavírussal kapcsolatban, miután előző nap Mike Pompeo külügyminiszter felszólította Iránt, hogy „mondja meg az igazat” a járvány kapcsán.
A párizsi székhelyű Riporterek Határok Nélkül (RSF) szerdán azzal vádolta Iránt, hogy eltitkolja a járvánnyal kapcsolatos értesüléseket, és megtorlást alkalmaz a független információkat közlő újságírók ellen.
„A hatóságok azt állítják, hogy ellenőrzésük alatt tartják a helyzetet, de nem hajlandók közzétenni a fertőzöttek és a halottak pontos számát – vélte az RSF.
Február 23-án Mohammad Moszed független újságírót idézték be és hallgatták ki a Forradalmi Gárda ügynökei, miután üzeneteket tett közzé a közösségi médiában a járványról” – közölte az RSF, hozzátéve, hogy az újságírót elengedték, de blokkolták a Twitter- és Telegram-oldalát, telefonját és számítógépét pedig elkobozták.
Az RSF egyebek mellett Ahmad Amír Abadi Frahani, Kom város parlamenti képviselője kijelentéseire hivatkozik, aki hétfőn azt mondta, hogy 50 ember halt bele városában a vírusba, és azzal vádolta az egészségügyi minisztériumot, hogy késlelteti a bejelentés közzétételét.
Iránban a betegség góca a síiták szent városa, a Teherántól 150 kilométernyire délnyugatra fekvő Kom.
Reza Moini, az RSF teheráni irodavezetője szerint Irán egy éve eltitkolja a válságokkal és katasztrófákkal – árvizek, tiltakozó mozgalom, ukrán Boeing-gép lelövése – kapcsolatos információkat.
A bajor politikus csúcsra járatta a háborús retorikát.
Hiába értek ki a helyszínre a tűzoltók mintegy tíz perc alatt, a lángok gyorsan terjedtek.
A balkáni országban kétpárti koalíció kerülhet a kormányra – EP- és parlamenti választásokat tartanak június 9-én.
Hszi Csin-ping többek közt egy 1949-es évjáratú muzeális borral távozott Budapestről.
Lövöldözés volt a XIII. kerületben, a rendőrséget is riasztották - videó
Akár Magyarországot is érintheti az újabb háborús terv
„Több pénzt kért...” – Hajdú Péter kitálalt, 45 millióért lépett volna a ringbe az RTL sztárja
Megszólalt Bayer Zsolt a következő Békemenetről + videó
Mindenkit lesokkolt Fésűs Nelly lánya, ilyen számára a tökéletes férfi
Jól menő családi vállalkozássá válhatott Niedermüller és veje, Horn Gábor erzsébetvárosi panamája
Súlyos döntést hozott Németország
Vasárnapi sportműsor: MU-Arsenal, pályán a Leverkusen
Megtalálták a Belaruszban tárolt orosz nukleáris fegyvereket + videó
Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)
„Ő a magyar futball jövője” – jelentette ki Sztankovics a Fradi veresége után
„Ha ez megtörténik, Európának harangoztak”
A bajor politikus csúcsra járatta a háborús retorikát.
Hiába értek ki a helyszínre a tűzoltók mintegy tíz perc alatt, a lángok gyorsan terjedtek.
A balkáni országban kétpárti koalíció kerülhet a kormányra – EP- és parlamenti választásokat tartanak június 9-én.
Hszi Csin-ping többek közt egy 1949-es évjáratú muzeális borral távozott Budapestről.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.