Elkezdték feltérképezni annak a két turistának az útvonalát, akik korábban Budapesten jártak, és utána Csehországban kimutatták náluk a koronavírust – jelentette ki az országos tiszti főorvos, Müller Cecília keddi sajtótájékoztatóján. A Milánóban tanuló amerikai és ecuadori egyetemista február 24-én érkezett Milánóból Bécsbe, ahol szállodában laktak. Onnan később Budapestre utaztak, majd Brünnön át Prágába, ahol az Airbnb-rendszeren keresztül foglaltak szállást. Az amerikai nőnél a vasárnapi első teszt, az ecuadorinál pedig a megismételt laboratóriumi vizsgálat mutatta ki a koronavírust.
A két diáklány két napot töltött Magyarországon. A tiszti főorvos elmondta, pontosan fel kell deríteni, hogy milyen útvonalon, milyen eszközzel közlekedtek a diákok, mit csináltak, hol szálltak meg, kikkel kerülhettek szoros kontaktusba, ezek fogják majd meghatározni, milyen járványügyi intézkedésekre van szükség. – Fontos a gyorsaság, a szakszerűség és a szükséges intézkedések azonnali megtétele – fogalmazott.
Hozzátette, azt is ki kell deríteni, hogy a diákok magyarországi tartózkodásuk alatt mutatták-e a betegség tüneteit, mert ha nem, akkor rendkívül alacsony a valószínűsége, hogy a környezetükben újabb beteget találjanak. Müller Cecília szerint attól nem kell félni, hogy bárkit megfertőztek volna, csak mert elmentek mellette. Emlékeztetett, rendkívül érzékeny vírusról van szó, a környezetben rövid ideig él, aztán kiszárad, vagyis a terjedéshez a vírusnak élő szervezetre van szüksége.

Fotó: HB Napló/Matey István
Kérdésre válaszolva Müller Cecília elmondta, jól érzi magát a japán partoknál veszteglő hajón megfertőződött magyar férfi, valamint két társa, akik jelenleg is karanténban vannak. Lakatos Tibor, az Operatív Törzs ügyeleti központjának vezetője ismertette, világviszonylatban 91 313 beteget regisztráltak tegnapig, ebből Európában 2744-et. Összesen 48 115 beteg gyógyult fel, 197 Európában. Mint mondta, továbbra is szűrik a Magyarországra érkezőket, a schengeni külső határokon eddig 408, a repülőtereken 5715 embert vizsgáltak meg.
Felkészítik a gyógyszerészeket
A gyógyszertárak koronavírusra való felkészítését az ott dolgozók védőfelszerelésének ellátásával – szájmaszkok, gumikesztyűk, fertőtlenítőoldatok – igyekeznek biztosítani – jelentette ki Hankó Zoltán, a Magyar Gyógyszerész Kamara elnöke egy tegnapi sajtóbeszélgetésen. Mint mondta, a gyógyszerészek egészségére azért is kell különösen figyelni, mert pénzzel dolgoznak, amely potenciális fertőzőforrás lehet. A Hungaropharmával együttműködve az előző hónapban minden patika kapott egy ötvendarabos szájmaszkcsomagot a dolgozóknak, emellett már megkezdték a büntetés-végrehajtás által gyártott háromszázezer darab szájmaszk kiszállítását is. – A fertőtlenítőoldatok nagy tömegű gyártására pedig soron kívüli engedélyt kaptunk – tette hozzá az elnök.
Hankó Zoltán hangsúlyozta, ha tényleges járvány lenne, akkor fontos, hogy az ügyeleti rendszerben is működő átadóablakokon keresztül kiadhatók legyenek a gyógyszerek, így nem kell egy légtérben lenniük a gyógyszerészeknek a potenciális fertőzőkkel. A kamara folyamatosan tájékoztatja a gyógyszerészeket a szükséges teendőkről
– tette hozzá.