Az Európai Unió államai közül egyébként hivatalosan tizenöt országban hirdettek eddig vészhelyzetet, de az ezzel nem élő tagállamok zömére is igaz, hogy legalább április elejéig korlátozó intézkedéseket rendelt el a kormányzat. Lettország és Románia pedig azt is jelezték, hogy a rendkívüli helyzet idejére derogációt, azaz eltérési lehetőséget szeretnének az emberi jogok európai egyezményében foglaltaktól. Szlovákiában a kormány a távközlési cégekkel igyekszik megállapodni abban, hogy követhető legyen a hatósági karanténban lévők mozgása. Ez a módszer – amelyet Izraelben is alkalmaznak – meglehetősen negatív visszhangra lelt a jogvédők részéről.
Megfertőződött a világ
Szerdára már az egész világon két európai államban, Olaszországban és Spanyolországban követelte a legtöbb halálos áldozatot a koronavírus. A spanyolok már több mint 3400 halálesetet jegyeznek; Madridban és környékén lassan Lombardiához hasonló állapotok alakulnak ki. Az EU-ból nemrég távozott britek is megszenvedik a járványt: a parlament kényszerszünetre ment, miután jóváhagyta a kormány több mint háromszáz oldalnyi rendkívüli intézkedéseit. Ma az Európai Parlament rendkívüli ülést tart, majd az állam- és kormányfők távkapcsolat révén, immár harmadik alkalommal vitatják meg a helyzetet.

Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezNe maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!