A politikus az EU-tagországok külügyminisztereinek informális találkozójára érkezett a horvát fővárosba, ahol együttműködési megállapodást írt alá a rijekai egyetemmel a magyar nyelv és kultúra oktatásáról, valamint több kétoldalú tárgyalást is folytatott.
Kiemelte: Magyarország számára Horvátország rendkívül fontos partner, ugyanakkor jogosan van az embereknek az az érzése, hogy sokkal többet is profitálhatnánk a Horvátországgal való együttműködésből.
Tavaly megdőlt a kereskedelmi forgalom rekordja 2,5 milliárd euró fölötti teljesítménnyel, több mint 640 ezer magyar ment nyaralni Horvátországba, és azok után, hogy Horvátország az elsőszámú beruházási célpontja a magyar tőkének, világosan látszik, hogy a politikának is fel kéne vennie a tempót – fogalmazott Szijjártó Péter.
- Amennyiben a horvát kormány egy kicsit aktívabb lenne a jövőben, akkor mind a magyar, mind a horvát gazdaság, mind pedig a magyar és horvát emberek, sokkal többet tudnának profitálni a kétoldalú kapcsolatrendszerből – húzta alá.
Szijjártó Péter jelezte: a nap folyamán két lépést tettek előre.
A rijekai egyetem Horvátország három legjobb egyeteme közé tartozik, és szeptembertől magyar nyelvi és kulturális képzést indítanak magyar lektor részvételével. Ezáltal már a harmadik horvátországi egyetemen lesz biztosított a magyar nyelv és kultúra oktatása – mondta. A zágrábi és az eszéki egyetemeken összesen 125 egyetemi hallgató tanul a magyar tanszékeken.
- Fiume fontos szerepet játszik a magyar-horvát kapcsolatokban. A Mol Nyrt. nemrégiben egy óriási, 540 millió eurós finomító felújító beruházásról döntött, és mivel sok magyar látogatja ezt a térséget, Magyarország hamarosan engedélyt fog kérni a horvát kormánytól arra, hogy egy konzuli képviseletet működtessünk a városban, ahol nemrég egy magyar ház is megkezdte működését – tette hozzá.
A miniszter szerint rendkívül fontos a két ország közötti összeköttetés javítását is.
- Hiszen úgy döntöttünk kereskedelmi rekordot, és úgy jön magyar tőke Horvátországba, hogy a 350 kilométeres határszakaszon csak hét legális átkelési lehetőség van – hangsúlyozta. Ötven kilométer az átlagos távolság az átkelési lehetőségek között, míg Nyugat-Európában ez 2,5-3 kilométer. Világosan látszik, hogy ez egy tarthatatlan, versenyképtelen helyzet – mutatott rá.