Újabb nyolc országban jelent meg a koronavírus

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Hétfő este nyolc újabb ország jelentette, hogy megjelent a koronavírus területén: Indonézia, Portugália, Szenegál, Tunézia, Szaúd-Arábia, Jordánia, Marokkó és Lettország. Kedden Ukrajna is közölte, hogy van egy koronavírusos beteg, egy férfi, aki Olaszországból érkezett haza, és az ország nyugati részén lévő Csernyivci város kórházában ápolják.

Forrás: MTI2020. 03. 03. 12:01

Iránban a lakosság egyre hevesebben bírálja az ország vezetését a járvány miatt, és sokan úgy gondolják, hogy az áldozatok száma jóval több annál, mint ahányat hivatalosan közölnek.

Ferenc pápát nem fertőzte meg a vírus

Az Il Messaggero című olasz lap értesülését a Vatikán szóvivője nem akarta kommentálni. A pápa maga jelentette be vasárnap, hogy megfázása miatt nem utazik el a Vatikánból, és nem vesz részt a kúria aznap este kezdődő húsvét előtti lelki gyakorlatán.

A 83 éves egyházfő legtöbb múlt heti nyilvános programját, így a pápai audienciákat is lemondta megfázására hivatkozva. Nem vesz részt személyesen azon a nagyböjti elvonuláson sem, amely vasárnap este kezdődött egyházi vezetők részvételével Rómától délre. Rezidenciájáról, a Vatikán vendégházából követi az ott történteket.

Olaszországban hétfőre 52-re emelkedett a koronavírusban elhunytak száma, a fertőzötteké pedig átlépte a kétezret.

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.