Szerbia drogbárója, Dragoszlav Koszmajacs nagy túlélő hírében állt. Egy ízben Alekszandar Vucsics – akkori miniszterelnök, mai államfő – személyesen intézkedett elfogásáért, az akció azonban meghiúsult. – Mindenki fél tőle, miközben közismert tény, hogy a rendőrségnél és más részlegeknél is vannak kapcsolatai – fogalmazott még 2014-ben Vucsics, a drogbáró pedig nyomban a sajtótájékoztatót követően elmenekült Szerbiából. Hiába volt azonban Koszmajacs a pezsgő balkáni drogpiac legnagyobb hatalmú vezetője, a koronavírus erősebbnek bizonyult. A Krik szerb hírportál szerint a múlt héten egy belgrádi kórházban hunyt el.
A drogbáró története jól mutatja, hogy a járvány nemcsak a politika és a gazdaság, de az alvilág szintjén is átrendezi a viszonyokat. A Globális kezdeményezés a nemzetközi szervezetbűnözés ellen elnevezésű, 2013-ban alapított program márciusban közölte első elemzését a Covid–19 bűnszervezetekre gyakorolt hatásáról. A hagyományos tevékenységük visszaesése is tapasztalható, ugyanakkor hosszú távon megnőhet a gazdaságra gyakorolt hatásuk. A járvány okozta rendkívüli helyzetben hálózataik, csempészútvonalaik biztosíthatják egyes hiánycikkek beszerzését, átvehetnek feladatokat a közbiztonság megteremtésében is.
Jó példa erre az olasz maffia, amely a járványt kihasználva megerősítette pozícióit az ország déli területein. Roberto Saviano rendvédelmi szakértő a France24 csatorna riportjában elmondta: a rászorultak ellátásában segédkező szervezet egyre népszerűbb a helyiek körében, s az erősödő bizalom fokozódó veszélyt jelent az államra nézve. A CNN amerikai hírcsatornának nyilatkozó magas rangú rendőrtiszt, Franco Gabrielli pedig arról beszélt, szerteágazó üzleti érdekeltségei miatt a maffia felértékelődhet a járványt követő gazdasági válságban. – A veszélyhelyzet végére a szervezett bűnözés erősen szennyezheti a gazdaságot, olyan területeken is megjelenve, melyekhez eddig nem fért hozzá – mondta.
A napokban közölt elemzést az EU-tagállamok bűnüldözői szervezeteit tömörítő Europol is. A hágai székhelyű szervezet az alvilági körök különösen veszélyes tevékenységére hívja fel a figyelmet. Globális hálózat jött létre a járvány elleni védekezéshez szükséges gyógykészítmények, fertőtlenítőszerek és -eszközök, arcmaszkok és védőruhák hamisítására, valamint terjesztésére. – A hamisítványokkal nem csak az a gond, hogy nem felelnek meg az EU minőségi normáinak. Használatuk hamis biztonságérzetet ad, ami tovább növeli a fertőzés veszélyét a kontinensen – nyilatkozta Catherine De Bolle, az Europol vezetője. A szervezet arra is felhívja a figyelmet: a bűnszervezetek nagy gondot fordítanak a hamisítványok reklámozására. Míg korábban a terjesztés az internet nehezebben követhető „sötét” részén – a dark weben – zajlott, az alvilág most nyilvános csatornákon álhíreket terjeszt, hogy növelje a keresletet hamis termékei iránt.