Az Európai Unió egyébként lapzártánkig nem reagált érdemben Haftár egyoldalú bejelentésére. Az öreg kontinens szempontjából ugyanakkor egyáltalán nem közömbös az észak-afrikai ország sorsa: a harcok hatására becslések szerint is legalább 150 ezer ember kényszerült lakhelyének elhagyására az országon belül. Az
Olaszországba a Földközi-tengeren át vezető migrációs útvonal is elsősorban a Líbiából útnak indulókkal van tele. Hétfő este az Európai Parlament Belügyi, Állampolgári jogi és Igazságügyi Bizottsága (LIBE) a líbiai és a Földközi-tengeren kialakult migrációs útvonal helyzetével foglalkozó videókonferenciát tartott. Ezen a LIBE elnöke, Fernando López Aguilar hangsúlyozta, hogy az EU-nak pénzügyi forrásokkal alátámasztott tervre van szüksége az emberi jogok megsértésének leginkább kitett migránsok kimenekítésére Líbiából, azt követően pedig elhelyezésükre az uniós tagállamok között.
Konkrét segítség azonban egyelőre csak a visegrádi országoktól érkezett Líbiába. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter múlt héten tudatta, a V4-ek 35 millió eurós támogatást adnak az észak-afrikai országnak, mellyel nem csupán a határvédelemhez, hanem a koronavírus-járvány elleni küzdelemhez is hozzájárulnak. A tárcavezető elmondta: a visegrádi csoport már korábban megállapodott Líbiával a 35 millió eurós támogatásról, most azonban megegyeztek abban, hogy az összeg egy részét a koronavírus-járvány elleni küzdelemre használhatják fel. Szijjártó ezt azzal indokolta: a járvány újabb lendületet adhat az illegális migrációs hullámoknak.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!