Vasárnapi megbeszélésen döntött a Koreai Munkapárt a szigorúbb intézkedések bevezetése mellett – írja az állami hírügynökség. Ugyanakkor azt nem részletezik, hogy mit takarnak pontosan az újabb intézkedések. A hírügynökség szerint a helyzet az országban stabil, jelenleg több mint ötszáz fő van karanténban, de ez idáig egyiküknél sem igazolódott be a Covid-19 fertőzés gyanúja. Phenjan szerint a Covid-19 terjedése az országukat is nehéz helyzetbe állította. Mint írják, a járvány „nagy katasztrófa, amely az egész emberiséget fenyegeti, kontinensektől és határoktól függetlenül”. A kínai vámhivatal áprilisi adatai szerint a Kína és Észak-Korea közötti kereskedelem mintegy negyedével esett az év első két hónapjában. Az áruforgalom csökkenése leginkább az észak-koreai termékek importját érintette; a behozatal 74 százalékot zuhant ebben az időszakban.

Észak-Korea az elsők között lépett a járvány terjedésével szemben, miután az új típusú koronavírus a vele szomszédos Kínában indult útjára. Februárban teljesen lezárták a határokat, és egy hónapra karanténba helyeztek minden, az országban tartózkodó külföldi diplomatát. Egyes szakértők szerint a kérdés az, mennyire hatékony a határzár, miután korábban is jellemző volt a csempészet a kínai-koreai határon, a szigorú ellenőrzések ellenére. Ha ennek véget tudtak venni, akkor nagyobb esélyük lehet a járvány bejutásával szemben.
Amennyiben igazak Észak-Korea állításai, akkor azon kevés országok közé tartozhat, ahol nincs fertőzés. A Worldometers adatai szerint vasárnapig már majdnem 1,8 millió ember fertőződött meg az új típusú koronavírusban, 193 országban. Phenjan közvetlen szomszédai közül Dél-Korea és Oroszország több mint 10, illetve 15 ezer, míg Kína 82 ezer megbetegedésnél tart.
FOTÓ-javaslat: Reutersen van egy KCNA kép a mai megbeszélésről