Német menekülttáborokban is terjed a vírus

Több berlini menekülttábort is karantén alá kellett vonni, miután a túlzsúfoltság és a rossz higiéniai körülmények között felütötte a fejét a koronavírus. Berlin már korábban számolt a problémával, március közepe óta nem fogadnak be bevándorlókat. A jobboldali ellenzék szerint ez jól mutatja, hogy Németország is meg tudja védeni határait, ha akarja.

Buzna Viktor
2020. 04. 12. 10:02
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az biztos, hogy én nem maradok itt! – hallható egy napokban feltöltött videón, ahogy a berlini menekülttábor lakója egy rendőrrel üvöltözik. Kisebb tömegpánik lett ugyanis úrrá az egyik, több száz menedékkérőt tömörítő berlini otthonban, miután egyik társukról kiderült, hogy koronavírussal fertőzött beteg. Az akkor már erős tüneteket mutató menekültért, illetve három kontaktszemélyért mentőautó jött ki, a beszállítást a rendőrség biztosította. A tábor többi lakójának ekkor válhatott nyilvánvalóvá, hogy az igen ragályos vírus már jó ideje a falakon belül lehet.

A Deutsche Welle cikke szerint a fertőzött személyt és társait nem sokkal korábban egy másik otthonból szállították át a berlini táborba, mivel korábbi lakhelyén nem tudták sikeresen elkülöníteni a társaitól. Ez persze olaj volt a tűzre, ahogyan a német állami hírportálnak nyilatkozó egyik bevándorló fogalmazott: felfoghatatlan, hogy miért hoznak a táborba fertőzött személyeket, hisz az tele van gyerekkel. A konfliktus végül a felszínre tört, amikor a mentőautót kísérő rendőrök közölték a táborlakókkal: két hétig senki nem hagyhatja el a területet.

Bár a rendelkezést azóta részben feloldották, a napokban további két újabb, egy 270 és egy 100 fős berlini menekülttábort kellett karantén alá vonni. Jelenleg mintegy másfél millió menedékkérő él Németországban, többségük ideiglenes lakhelyen, ahol a körülmények a vírusnak kedveznek. A Deutsche Welle is felhívja a figyelmet, a táborok túlzsúfoltak, a közös helyiségek nem higiénikusak. A berlini egészségügyi hivatal ezért most egy olyan központ létesítését szervezi, ahol a fertőzésgyanús személyeket elkülöníthetik.

A koronavírus-járványra egyébként éppen a menekülttáborokban tapasztalt állapotok miatt már korábban reagált a német migrációs politika. A belügyminisztérium még márciusban, beláthatatlan időre felfüggesztette valamennyi, úgynevezett letelepedési programját, amelyek a humanitárius alapon bevándorlók befogadását lehetővé tették. A következő két napban mintegy húszezer bevándorló rekedt Németország határain kívül, amely a jobboldali AfD szerint egyértelmű bizonyítéka annak, ha Németország meg akarja védeni a határait, képes rá. A párt ezért most kampányt indított, melyben követelik a Merkel-kormánytól: a koronavírus-járvány után is utasítsák el a bevándorlókat.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.