A Bordeaux melletti Cenon nevű településen verekedés tört ki egy albán és egy koszovói banda között. Azt egyelőre nem tudni, hogy mi miatt kezdődött a verekedés, de kisvártatva előkerültek kések is, egy 52 éves férfit szívtájékon szúrtak, ő azonnal életét vesztette, egy 30 év körüli fiatalember pedig szintén súlyos sérüléseket szenvedett, őt a mellkasán és a karján találták el.
Az elhunyt férfi fia is megsérült, de őt nem kellett kórházba szállítani. Szemtanúk elmondása alapján elképzelhető, hogy a vita valamilyen üzleti nézeteltérés miatt alakult ki. A bordeaux-i rendőrség bűnügyi vizsgálati részlege indított nyomozást az ügyben, a késelőket még keresik.
Nem ez volt az egyetlen késelés Franciaországban az utóbbi időben, Amiens-ben egy tinédzsert sebesítettek meg egy késsel, itt szintén különböző nemzetiségű bandák csaptak össze. Három 23 és 29 év közötti iraki és három afrikai származású kiskorú között tört ki a verekedés, mely során az egyik iraki férfi fejére mértek egy jókora ütést egy üveg palackkal, az egyik tinédzsert pedig mellkasok szúrták. A hat személy közül a két sérültet kórházba szállították, a többieket pedig őrizetbe vették – közölte a France3 televíziós csatorna.