Vincze Loránt: Július után kezdődhet újra az aláírásgyűjtés

Szerinte annak sincs akadálya, hogy a Székely Nemzeti Tanács ismét kampányba kezdjen.

2020. 05. 20. 15:14
VINCZE, L
Az RMDSZ EP-képviselőjelöltje szerint kettős a mérce Fotó: Marc DOSSMANN Forrás: Európai Parlament
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

– Azt gondolom, hogy júliusra születik meg a végleges döntés. Az Európai Parlamentben és valószínűleg az uniós Tanácsban is addigra határoznak majd. A döntés érvényes lesz visszamenőleg valamennyi olyan polgári kezdeményezésre, amely március 11-én még tartott (az Egészségügyi Világszervezet ekkor jelentette be, hogy világjárvány zajlik – a szerk.) vagy azóta vette kezdetét – erősítette meg lapunk kérésére Vincze Loránt, azután, hogy az Európai Bizottság ma javasolta az uniós polgári kezdeményezésekről szóló rendelet módosítását, így azok határidejének hat hónapos kitolását.

Az RMDSZ európai parlamenti (EP) képviselője szerint szinte kizárt, hogy az EP vagy az uniós Tanács akadályt gördítene a hosszabbítás elé. – A bizottság a mai javaslat előtt már folytatott egyeztetéseket a Tanáccsal, az uniós parlamentben pedig én vagyok a jelentéstevője a témának, így az EP álláspontja is támogató lesz. Nem tudom elképzelni, hogy ne sikerülne elfogadni a rendeletet – vélekedett Vincze Loránt, aki szerint annak sincs akadálya, hogy a Székely Nemzeti Tanács júliusig ismét kampányba kezdjen, ám az aláírásgyűjtés újabb fejezete csak az uniós intézmények végleges döntése, tehát valószínűleg július után kezdődhet. Az EP-képviselő szerint a bizottság egyeztetni fog a Székely Nemzeti Tanáccsal az aláírásgyűjtés következő kezdődátumáról.

– Én magam és az RMDSZ is segíteni fogunk abban, hogy a hosszabbításban további négy tagországban is sikerüljön megugrani a küszöböt. Mozgósítjuk azokat a kapcsolatokat, amelyekkel a különböző európai közösségekben rendelkezünk. Erősen optimista vagyok, szerintem sikerül majd teljesíteni a feltételeket – mondta a székelyek kezdeményezéséről.

Arról, hogy mi lehetett a bizottsági döntés csúszásának hátterében, a politikus elmondta: a jogi szolgálatnak telt sok idejébe, mire megtalálta a hosszabbítás megfelelő módját. – A rendeletmódosítás egy magas szintű jogi aktus az EU-ban, azonnal alkalmazandó és valamennyi tagállamra nézve kötelező erejű. Valószínűleg ennek az előkészítése, megfontolása ölelt fel sok időt. Az eredmény viszont sikeres, ugyanis a mai javaslat értelmében senki, egyetlen polgári kezdeményezés sem fog kárt szenvedni. Méltányos döntést hozott ma a bizottság, hiszen a járványhelyzetben az aláírásgyűjtés valóban ellehetetlenült. Évek munkája dőlt volna dugába, ha nem születik javaslat a hosszabbításról – húzta alá lapunknak az EP-képviselő.

Nemrég a Magyar Nemzet írt róla, hogy Vincze Loránt a Európai Nemzetiségek Föderatív Uniójának elnökeként már sikerre vezetett egy kisebbségvédelmi kezdeményezést, a Minority SafePacket. A projekt a nemzeti, etnikai és nyelvi kisebbségvédelem szempontjait látná viszont az uniós jogban. A Minority SafePack jóval az SZNT aláírásgyűjtése előtt jár, ugyanis idén februárban már az Európai Bizottság előtt is debütált, miután tizenegy uniós tagállamban több, mint 1,2 millió támogatói nyilatkozatot szerzett.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.