Megdöbbenve fogadták a német rendőrszakszervezeti vezetők Saskia Esken bírálatát, aki a német Funke Médiacsoportnak adott interjúban azt mondta, hogy „rejtett rasszizmus” uralkodik a német rendőrségnél. A szociáldemokrata politikus hétfőn független vizsgálatot követelt, és az USA-ban kitört utcai tüntetéssorozat kapcsán felszólította a rendőröket, hogy tartózkodjanak az erőszaktól és a rasszizmustól.
„Véleményünk szerint nem lehet összehasonlítani az Egyesült Államokban történt eseményeket a helyi viszonyokkal„ – reagált kedden Dietmar Schilff, a német Rendőrségi Szövetség (GdP) elnökhelyettese a Der Spiegel magazinnak. „Úgy gondoljuk, hogy Esken asszony állítása megalapozatlan és szükségtelen volt” – tette hozzá.
Sebastian Fiedler, a Német Bűnügyi Rendőrök Szövetségének (BDK) elnöke keményebben fogalmazott. „Sokan szenvednek Esken kijelentései miatt. Jobban tette volna, ha előbb alaposan átgondolja, amiről beszél és ha kételyei vannak, akkor előbb kérdezett volna” – jelentette ki Fiedler. A rendőrnyomozó szerint a politikus állításai „vagy szemtelenségre, vagy politikai butaságra vallanak”, amelyek jelentősen rontották a német rendőrség hitelességét.
A Német Rendőrunió (DPolG) észak-rajna-vesztfáliai tagozatának elnöke, Erich Rettinghaus szintén kritizálta a politikust. „Esken asszony a rendőrség iránti bizalmatlanság kultúráját teremti meg, és a rendőrség egészét vádolja” – fogalmazott a rendőrfőnök. „A rendőrök dolga egyre nehezebb, éppen akkor, amikor minden politikai támogatásra szükségünk lenne” – tette hozzá.