Tüntetések, gazdasági világválság, koronavírus-járvány és újabb hidegháború – felsorolni is nehéz, csak idén milyen súlyos globális konfliktusokra került sor. A nemzetközi helyzet gyors változása valamennyi államot új kihívások elé állítja, ezért is különösen érdekes a magyar kormány által április végén közzétett, új nemzeti biztonsági stratégia. Legutóbb 2012-ben fogadott el ilyen dokumentumot a kormány, a mostani stratégia legalább a következő tíz évre meghatározza Magyarország biztonságfelfogását, külpolitikai orientációját.
A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Stratégiai Védelmi Kutatóintézete a napokban közölt elemzést a dokumentumról, az egyik szerző, Csiki Varga Tamás a Magyar Nemzetnek elmondta: összességében egy reális világképet tükröző, a korábbi stratégiáknál kiegyensúlyozottabb dokumentum született. – Megjelennek például eddig hiányzó elemek, amelyek biztonsági szempontból megkerülhetetlenek – folytatta Csiki Varga Tamás. Rögzíti például a dokumentum, hogy Magyarország méretét tekintve kis ország, nagyhatalmak szorításában van, és sok területen magas a függősége ezektől a nagyhatalmaktól.
– Ebből is érezhető, hogy a dokumentum nem a szokásos politikai lózungok gyűjteménye – folytatta. Erre utal az is, hogy a nemzetközi trendeket felismerve, az ellenállóképesség növelését célozza a stratégia. A válságokra adott gyors intézményi reakció fejlesztése minden társadalmi alrendszerben, a honvédelmi, a belügyi és titkosszolgálati, vagy gazdasági területeken egyaránt elsőbbséget élvez.
A nemzetközi környezet változása Magyarország kapcsolati rendszerében – mindenekelőtt a szövetségesek rangsorában – is érzékelhető. Némileg visszaesett ugyanis az Egyesült Államok, miközben mások szerepe felértékelődött: a szövetségesi prioritás élén a visegrádi országok állnak, a második helyen Németország, a harmadikon Lengyelország. Negyedik az Egyesült Államok, amelyet Olaszország, Franciaország és Törökország követ.

Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Szecsődi Balázs
– Haditechnikai fejlesztések, a Zrínyi 2026 program miatt jobban kötődünk Németországhoz – mondta Csiki Varga Tamás. A szakértő szerint Varsó dobogós helyével pedig a közép-európai „véd- és dacszövetség” kap nagyobb hangsúlyt. – Olaszország a Magyar Honvédséggel közösen felállított európai uniós harccsoport, valamint a migráció miatt kapott kiemelt szerepet – folytatta. Törökország szintén a bevándorlás miatt hangsúlyos. Hozzátette: Franciaország beemelésével a Párizs által támogatott közös uniós védelempolitika jelentőségét hangsúlyozza a dokumentum.