„A háborúpártiak a polgárháború szélére sodorják az országokat”
Olyan országokban is terjed a háborús pszichózis, amelyek nem részesei a konfliktusnak.
Orbán Viktor miniszterelnök megköszönte a szerb elnöknek és a szlovén miniszterelnöknek a részvételt, szerinte ma szabadságharcosok különleges klubja jött össze. Orbán Viktor kezdetben beszélt az EU-n kívül, illetve azon belül is átalakuló erőviszonyokról.
– Ma újra Németországtól várják, hogy megmentse az integrációt
– mondta, arra is felhívva a figyelmet: sajnálja, hogy Angela Merkel hamarosan leköszön a német kancellári posztról. A Fidesz-elnök szerint a britek távozása a nemzetek Európája koncepciója szempontjából igazán káros.
Kiemelte, az elmúlt években három válság is sújtotta a kontinenst: a gazdasági krízis, a migráció, majd a koronavírus állította kihívás elé Európát. – Azt láttuk, hogy a kontinens nyugati és keleti fele mindhárom esetben eltérő választ adott – húzta alá Orbán Viktor, azt kérdezve: mit is lehet tenni, ha Európán belül is mélyek a törésvonalak? Megoldásképp a szolidaritást és egymás megértését szorgalmazta.
– Mi Közép-Európából arra kérhetjük a Nyugatot: ne mondja meg, hogyan kellene élnünk az életünket
– a miniszterelnök szerint ugyanez igaz nemzetközi kontextusban is, Európa ma a saját, belső problémák megoldása helyett mások, például az Egyesült Államok politikájával van elfoglalva, ez pedig tovább csökkenti a befolyását a nemzetközi porondon.
Orbán Viktor stratégiai irányváltást sürgetett, szerinte nem emberi jogi vagy gender szempontból kellene a bajnok szerepre törekednie Európának. – Taktika helyett stratégiára, reaktív fellépés helyett aktív szerepe van szükség – mondta, majd az európai gazdasági együttműködés, a versenyképesség erősítését nevezte meg igazán fontos feladatként.
– Mindig visszafelé fog elsülni, ha különböző kultúrákat ugyanabba a politikai irányba akarunk tolni
– közölte a miniszterelnök, aki szerint nem utolsó sorban az a kérdés vár most megválaszolásra, hogy ki teremti meg Európában az emlegetett stratégiákat. A Fidesz európai pártcsaládjának üzenve úgy fejezte be a beszédét: „Remélem, hogy az Európai Néppártnak jut majd ez a szerep!”
A beszélgetés moderátora, François-Xavier Bellamy, a francia republikánusok európai parlamenti képviselőcsoportjának vezetője felvezetőjében arra hívta fel a figyelmet: először meglepte a konferencia elnevezése, majd ráébredt, hogy valóban rengeteg félreértés, hamis információ és előítélet kering ma Európában. – Készen állunk-e rá, hogy eldöntsük: megéri-e energiát fektetni a zsidó–keresztény kultúra megmentésébe, a közös értékeinkbe? – mondta a francia politikus vitaindítóként, azt hangoztatva: az embereket Budapesten, Ljubljanában, Belgrádban és Párizsban is ugyanazok az értékek kötik össze.
Aleksandar Vucsics szerb elnök szólalt fel elsőként az Európa cenzúrázatlanul című webkonferencián. A pártjával nemrég választásokat nyert Aleksandar Vucsics szerb elnök szkeptikusan fogalmazott a válság sújtotta Európáról és kritikusan beszélt az unió járványügyi fellépéséről is. – A koronaválság elején jött a hír, hogy nem vásárolhatunk egészségügyi eszközöket Németországból, mert nem vagyunk EU-tagok. Csak két-három napig tartott ez az állapot, de rájöttünk, hogy a szolidaritás csak egy újságokban leírt szó – mondta Vucsics, arról beszélve: miután megköszönte Kínának a segítséget, a liberális propaganda, sőt uniós illetékesek is Európa-ellenességgel vádolták meg.
– Miért mondom ezt? Viktor barátommal mindig is tisztelettel voltunk egymás iránt, sosem kritizáltuk egymást, így lettünk a lehető legjobb szomszédok
– húzta alá. A szerb elnök szerint az embereknek épp ebből, a hamisan vádaskodó Európából van elegük. – Az embereknek bizonyosságra, igazi vezetőkre van szükségük, nem papírokra és bürokratikus eszközökre – hangoztatta szókimondóan Vucsics, aki szerint mára a jogállamisági vádak is ilyenné váltak. – Mindig csak vádoljuk azokat, akik különböznek tőlünk – panaszolta, ám leszögezte: Szerbia érdekelt egy erős EU-ban, így nagyon is bízik benne, hogy a jelenlegi brüsszeli vezetés képes lesz majd a bátrabb politikára, és szép lassan maga mögött hagyja a technikai, bürokratikus eszközöket.
A konferenciát az alábbi linken tudják megtekinteni videón:
Janez Janša szlovén miniszterelnök hiánypótlónak nevezte a mai beszélgetést, mint azt többször is hangoztatta, a jövőben sokkal több ilyenre lesz majd szükség. Az EU előtt álló kihívásokról szólva stratégiai katasztrófaként beszélt a brexitről – szerinte az ugyanis teljesen átrajzolja a hatalmi egyensúlyt Európában.
– Ha nincsenek európaiak a kontinensen, semmi sincs
– mondta Janša, majd családbarát politikát és migrációs szigort szorgalmazott. A szlovén kormányfő szerint következetesen kell tervezni a migráció szociális-társadalmi következményeivel. – Látható, hogy egyes országok ezt nem tudták megtenni, és a következmények visszafordíthatatlanok – szögezte le. – Az európai jobbközép történelmi feladat előtt áll – mondta, utalva arra, hogy az EU alapítóinak akaratával ellentétben ma sincs béke Európában.
Janez Janša a szerb elnökhöz hasonlóan kritizálta az európai közbeszéd állapotát, szerinte az leginkább a kulturális marxizmusra emlékeztet.
Olyan országokban is terjed a háborús pszichózis, amelyek nem részesei a konfliktusnak.
Az államtitkár szerint el kell kerülni, hogy Európa és Magyarország belesodródjon a háborúba.
A kormánypártok kommunikációs igazgatója egy fórumon reagált a Robert Fico szlovák miniszterelnök elleni merényletre.
Az intézkedéscsomag egy sereg új előírást tartalmaz, amelyekhez a hivatalnokoknak ezentúl alkalmazkodniuk kell.
Magyar Péter gazdasági vezetőjének bűntársai egy ismert politikus nevével is visszaéltek
Nem sok örömünk lesz az időjárásban a pünkösdi hosszú hétvégén, ha csak nem vagyunk gazdák
Most érkezett a bejelentés: eltűnt Kucsera Gábor, nagy erőkkel keresi a rendőrség
Csapatokat küldene Ukrajnába Észtország
Szoboszlai szomorú bejelentést tett, rajongók ezrei zokognak most
Ezt mondta a merénylő Robert Ficónak, mielőtt meghíúzta a ravaszt + videó
Komoly üzenet érkezett Pekingből + videó
Itt a német keret, két nagy hiányzó a magyarok Eb-ellenfelénél
Letarolták a zivatarok Hajdúböszörményt, fotó is van róla, amint a víz ellepi a város főterét
Itt a bizonyíték arra, hogy Robert Fico merénylője háborúpárti + videó
Kijött a rémisztő statisztika, ennyien halnak meg szelfizés miatt
Világháborús bejelentés, uniós ország csapatai indulhatnak Ukrajnába
Olyan országokban is terjed a háborús pszichózis, amelyek nem részesei a konfliktusnak.
Az államtitkár szerint el kell kerülni, hogy Európa és Magyarország belesodródjon a háborúba.
A kormánypártok kommunikációs igazgatója egy fórumon reagált a Robert Fico szlovák miniszterelnök elleni merényletre.
Az intézkedéscsomag egy sereg új előírást tartalmaz, amelyekhez a hivatalnokoknak ezentúl alkalmazkodniuk kell.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.