Erősödik Donald Trump támogatottsága

Az elnököt szerdán reggel a megkérdezettek 47 százaléka támogatta, csütörtökön pedig már 51 százaléka.

Forrás: MTI2020. 08. 21. 7:32
TRUMP, Donald
Donald Trump amerikai elnök sajtótájékoztatót tart a Fehér Házban. MTI/EPA/Michael Reynolds Fotó: Michael Reynolds
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Hétfőn – a demokrata pártgyűlés első napján – a CNN által megkérdezett regisztrált szavazók ötven százaléka Joe Bident és alelnökjelöltjét, Kamala Harrist támogatta, s csak 46 százalékuk látta volna szívesen Trump újraválasztását. A CNN hétfőn azt is közölte, hogy a két politikus között még kisebb a különbség azokban az államokban, amelyek sok delegátust adnak. Az amerikai választások végeredményét ugyanis kétféle szavazat alapján állapítják meg: az állampolgárok közvetlen voksai és a pártdelegátusok voksai szerint.

Az úgynevezett ingadozó államok közül tizenötben még kisebbre, alig egy százalékosra csökkent a különbség, egyelőre Biden javára.

Ezeken a helyeken a demokrata párti elnökjelöltet a megkérdezettek 49, az újraválasztására készülő jelenlegi elnököt pedig a 48 százalék látná szívesen a Fehér Házban. A felmérések szerint a férfiak és a független – tehát egyik pártnak sem elkötelezett – szavazók kezdtek inkább Trumphoz húzni.

Az elnök csütörtökön Pennsylvaniában, Biden szülővárosa közelében kampányolt. Utalva Biden több évtizedes kongresszusi munkájára és az Obama-kormányzatban nyolc esztendőn keresztül betöltött alelnöki posztjára a Trump-rendezvény előre meghirdetett mottója az volt: „Joe Biden fél évszázados kudarca Amerikában”. Beszédében Trump többek között kijelentette:

Joe Biden öt évtizedet töltött Washingtonban, és elárulta a scrantoniakat, Joe Biden nem barátja Pennsylvaniának.

 

Biden a pennsylvaniai Scranton városában született. Trump ismételten felhívta a figyelmet arra, hogy meglátása szerint a Demokrata Párt radikális baloldali befolyás alá került s maga Biden is a radikálisok bábja.

 

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.