Teljesen titokban, a nyilvánosságot kerülve tette le a hivatali esküjét és lépett be a hatodik elnöki ciklusába Aljakszandr Lukasenka belarusz vezető. Az ünnepélyes ceremóniát – a modernkori belarusz történelemben először – nem közvetítette az állami televízió, pedig erről a törvény is rendelkezik, és elmaradtak a hivatalos ünnepségek is. A Tut.by belarusz hírportál szerint az eseményen egyetlen egy külföldi képviselő, diplomata sem vett részt.

Az eskütétel azért nem nevezhető teljesen váratlannak: a belarusz alkotmány szerint az elnökválasztást követő két hónapon belül kell megszervezni a ceremóniát, ez október 9-én járt volna le. Arról, hogy valami készülődik, legkorábban szerdán reggel érkeztek információk, amikor Lukasenka díszkísérete elindult Minszken keresztül az elnöki palota felé. Nem sokkal dél előtt jött a hír a belarusz állami közösségi csatornán: folyamatban van az elnök hatodik beiktatása. Lukasenka néhány száz ember kíséretében, belarusz nyelven mondta el az esküt, majd oroszul elhangzott beszédében az országban zajló eseményekre tért ki:
– Korábban soha nem látott kihívást intéztek az államiságunknak – a független államok megsemmisítésére hibátlanul kidolgozott technológiák által. De azon kevesek közé tartozunk – talán az egyetlenek közé -, ahol a színes forradalom nem történt meg. Ez a beloruszok választása, akik semmiképpen sem akarják elveszíteni az országukat
– idézte a belarusz BELTA hírügynökség Lukasenka szavait. Nem sokkal az államfő beiktatását követően a hadsereget is feleskették az elnök szolgálatára.
A hatodik elnöki ciklus elindulása Belaruszban egészen új helyzetet teremthet az ország nemzetközi kapcsolataiban: a választások tisztaságát augusztus óta több ország is megkérdőjelezte, de Lukasenka továbbra is még az előző elnökségét töltötte, így hatalmi szempontból pozícióját nem lehetett kifogásolni. Ennek most vége: az előző, 2015-ös ciklus ezzel hivatalosan véget ért, Lukasenka elnöksége innentől az augusztus 9-i eredményeken alapul, amelyeket a gyanú szerint elcsaltak.
Európában elsőként Szlovákia jelentette be, hogy nem ismeri el Lukasenkát törvényes belarusz elnöknek, majd csatlakoztak hozzájuk az Európai Unió tagállamai, továbbá Ukrajna, az Egyesült Államok és mások.
– Mivel az augusztus 9-én tartott belarusz elnökválasztás nem volt sem szabad, sem tisztességes, Aljakszandr Lukasenka belarusz elnök új mandátumának nincs demokratikus legitimitása
– jelentette ki ma Josep Borrell, az unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője az Európai Unió nevében kiadott nyilatkozatában. Kérdésünkre a Külgazdasági és Külügyminisztérium is közölte, hogy Magyarország is csatlakozott a közös uniós nyilatkozathoz Belarusz ügyében, tehát ez alapján hazánk sem ismeri el Lukasenka hatodik ciklusát.