A Báthory-alapítvány augusztus végén tette közzé a 2019-es éves pénzügyi jelentését. Ebből kiderül, hogy Soros György különböző szervezetei nagy összegekkel támogatták az alapítványt, írja a V4NA. A svájci Open Society Foundation 512 ezer euróval támogatta a szervezetet, a budapesti Open Society Institute közel 278 ezer eurót adott, a New York-i Foundation for the Promotion of Open Society pedig közel 257 ezer eurót utalt. A felsorolásban a berlini Transparency International is feltűnik.
Az alapítvány közeli kapcsolatokat ápol az osztrák Gerald Knaus által alapított European Stability Initiative (ESI) szervezettel, amely szintén Soros Györgyhöz kapcsolható. A Magyar Nemzet kedden megjelent cikkében foglalkozott részletesen az ESI működésével. Az ESI és a Báthory-alapítvány tavaly megjelent közös tanulmányában arra szólította fel az Európai Bizottságot, hogy indítson kötelezettségszegési eljárást Lengyelországgal szemben a jogállamiság megsértése miatt. A dokumentumban leírják, hogy a konzervatív kormánypárt, a Jog és Igazságosság reformjai veszélyesek az Európai Unióra.

A Báthory-alapítványt Soros György hozta létre az 1980-as években. Céljuk egy nyílt, demokratikus társadalom elérése Lengyelországban, a lengyel demokrácia minőségének javítása és a nemzetközi együttműködés és tolerancia fejlesztése. A civil szervezet egyik fő támogatója jelenleg is a Soros-féle Nyílt Társadalom Alapítványok. Az elmúlt években több olyan projektet is támogattak, amelyek a lengyel kormány megingatására irányultak, így nem meglepő, hogy a lengyel jogállamiság támadásában is aktív szerepet vállaltak.