Az utolsó elnöki vitában Joe Biden azt közölte a bevándorlókkal kapcsolatban, hogy ha győz a választáson, 11 millió illegális bevándorlónak ad állampolgárságot az Egyesült Államokban – hangzott el a műsorban.
Horváth József emlékeztetett: a Biden alelnökségével működő Obama-adminisztráció bevándorlókkal kapcsolatos rutinja az volt, hogy évente két-három millió illegális bevándorlónak adott tartózkodási, illetve letelepedési engedélyt és végül állampolgárságot. Biden felelevenítené ezt a gyakorlatot, és az illegális bevándorlók befogadása szempontjából pótolnák a Donald Trump elnöksége alatti kiesett éveket – fűzte hozzá.
A szakértő szerint ez egy „nagyon félelmetes” szám, biztonságpolitikai szempontból kiemelt kockázatot jelent. Megjegyezte: Biden egyértelműen azoknak a szavazataiban bízik, akik meggyőződésből támogatják a migrációt – írja az MTI.
Felgyújtottak egy szavazóurnát Bostonban, az FBI vizsgálódik
Felgyújtottak egy szavazóurnát a november 3-i amerikai választások közeledtével Bostonban, a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) vizsgálatot indított az ügyben.
Választási tisztségviselők vasárnapi tájékoztatása szerint szándékos támadás történt. A bostoni könyvtárban található urna 122 szavazatot tartalmazott, közülük 35 megégett. A tüzet gyorsan eloltották.
Marty Walsh bostoni polgármester „a demokrácia szégyenének, a polgári kötelességüket teljesítő szavazókkal szembeni tiszteletlenségnek és bűncselekménynek” nevezte az incidenst.

Fotó: MTI/EPA/Bostoni rendőrség
A helyi rendőrség jelezte: gyújtogatás miatt vizsgálatot indítottak, és felfigyeltek egy személyre, aki a tűz időpontjában az urna közelében tartózkodott. A hatóságok nyilvánosságra hozták az illető képét, és arra kérték a helyieket, hogy segítsenek azonosítani őt.
A nyomozásba az FBI is bekapcsolódott. Az FBI aláhúzta: elsődleges fontosságúnak tartja a massachusettsi választás integritásának biztosítását, és ha kell, könyörtelenül betartatja a szövetségi választási törvényeket.
Azok az állampolgárok, akiknek voksa károsodott, személyesen vagy levélben újra leadhatják szavazatukat – mondták el a tisztségviselők.