Trump és Biden nem vitáznak csütörtökön a floridai Miamiban

Az elnök és demokrata párti kihívója külön-külön jelentkezik be televíziós stúdióbeszélgetésekbe.

Forrás: MTI2020. 10. 14. 20:44
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Donald Trump amerikai elnök és demokrata párti kihívója, Joe Biden külön-külön jelentkezik be televíziós stúdióbeszélgetésekbe csütörtökön – jelentette be szerdán az NBC és az ABC televízió.

A két politikus csütörtökön tartotta volna a floridai Miamiban a második elnökjelölti vitát, de miután a szervezőbizottság csakis interneten rendezett vitába egyezett bele, Donald Trump lemondta részvételét Miamiban.

– Nem vesztegetem a időmet internetes vitára – mondta a múlt héten Trump, megjegyezve, hogy az ilyen jellegű vita „nem vita”, ráadásul bármikor elvehetik tőle a szót.

Ezt követően vetette fel a két nagy amerikai televíziós társaság azt, hogy a két politikus a kampányrendezvényeiről jelentkezzen be, és élő adásban válaszoljon a rendezvényekre kitelepülő stúdiókban ülő vendégek kérdéseire.

Donald Trump szerdán elfogadta a javaslatot. Ennek megfelelően ő csütörtökön Floridában tart egyórás televíziós beszélgetést az NBC szervezésében a televízió által meghívott vendégekkel. Joe Biden, aki Pennsylvaniában kampányol csütörtökön, már korábban megállapodott az ABC-vel, hogy egy ott rendezett stúdióbeszélgetésbe kapcsolódik be.

Az NBC televízió szerdán bejelentette: műsorvezetője, Savannah Guthrie és Donald Trump, valamint a meghívott vendégek betartják majd a javasolt társadalmi távolságtartás előírásait, és a televízió már el is végeztette a szükséges vírusteszteket, amelyek megerősítették, hogy az amerikai elnök nem vírushordozó.

Négy évvel ezelőtt mind Floridában, mind Pennsylvaniában Donald Trump aratott győzelmet, és e két állam szavazói jelentős mértékben meghatározzák a három hét múlva sorra kerülő választás kimenetelét is.

Donald Trump és Joe Biden aktívan, személyesen kampányol. Donald Trump láthatóan jól, szinte ereje teljében van, kedd este Pennsylvaniában például ki is jelentette, hogy „szupermannek érezte magát”, miután a koronavírusos fertőzése és kezdődő Covid–19 betegségének kezelése során „antitestkoktélt” kapott.

Elemzők azonban felhívták a figyelmet arra, hogy mindkét politikus elsősorban személyeskedik és vetélytársát bírálja, nem a jövőre vonatkozó tervekkel és elképzelésekkel foglalkozik. Joe Biden kedd este Floridában kampányolt, ahol sok idős ember él.

A demokrata párti politikus a koronavírus-járványra célozva kijelentette: „az egyetlen idős ember, akivel Trump törődik, az önmaga”.

Donald Trump kedd este Pennsylvaniában a többi között arra emlékeztetett, hogy Biden az előző nap egy rendezvényen azt találta mondani, hogy szenátorjelöltként indul a mostani választáson. Biden kijavította magát, és azt ígérte, hogy ha megválasztják elnöknek, akkor „amerikai elnök” lesz. Trump Pennsylvaniában „ütődöttnek” nevezte Bident.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.