
Ukrajna hónapokon belül összeomolhat Nógrádi György szerint
Ukrajna nem tud sokáig kitartani.
Mint azt a posztban írta, Tusk számára adott volt a lehetőség, hogy bizonyítson, ő azonban a legnagyobb európai pártcsalád vezetőjeként semmit nem tett azért, hogy az európai emberek könnyebben vegyék a világjárvány nyomán előállt egészségügyi és gazdasági kihívásokat. Donald Tusk egyetlen lélegeztetőgép beszerzéséhez vagy egyetlen európai munkahely megvédéséhez sem nyújtott segítséget.
„Azt értem, hogy Donald Tusknak nehezére esett, hogy kiszorult a lengyel belpolitikából.
Azt is értem, hogy még inkább...”
Posted by Szijjártó Péter on Sunday, 25 October 2020
„Tusk velünk kapcsolatos problémáinak igazi okai bizonyosan messze túlmutatnak a politika világán és egy másik szakma, a lélekgyógyászat területére tartoznak. Nem kicsit, nagyon.
Ennyi.”
Közzétette: Deutsch Tamás – 2020. október 24., szombat
Nem ez az első alkalom, hogy Donald Tusk kritikus hangnemben beszél Orbán Viktorról és hazánkról. Emlékezetes, hogy a koronavírus első hullámának idején
a német Der Spiegelnek nyilatkozva lényegében náci párhuzamot vont a magyar miniszterelnökkel és a hazai koronavírus elleni intézkedésekkel kapcsolatban. Később Orbán Viktor egy, a néppárt tagpártjainak küldött levélben sérelmezte a pártcsalád elnökének szavait.
A Fidesz 2019 tavasza óta felfüggesztett tagsággal működik az Európai Néppártban. A pártcsalád politikai közgyűlése szeptember végén virtuálisan ült össze, de ezúttal sem döntöttek a magyar kormánypárt tagságának ügyében. Donald Tusk az ülésen elismerte: nincs meg a szükséges többség a magyarok a pártcsaládból történő kizárásához.
Ukrajna nem tud sokáig kitartani.
Izrael tárgyalóküldöttséget küld Dohába.
Támadást indítottak a szélsőbaoldaliak.
A gyengédség csodájáról írt a katolikus egyházfő a vasárnapi úrangyala-imádságra készült felhívásában.
Sopronban őrjöngött Magyar Péter, a biztonsági őröknek kellett közbeavatkozni
Fenntarthatatlan állapotok Ukrajnában + videó
"Elliott százszor jobb, mint Szoboszlai" - megint támadják a magyar középpályást
A világ egyik legnagyobb aranybányájának saját repülőtere van
Jolly-nak elege lett: kitálalt Szuperák Barbival folytatott kapcsolatáról
Vámháború: Kína válaszolt Kanadának – a második gyomrosát kapja az észak-amerikai ország a héten
Slot most nem dicsért: Talán hibáztam Szoboszlaival
Pépes és ragacsos lett a rizs? Ez a trükk pillanatok alatt megoldja a problémát
Mi lehet az a ritka és halálos kór ami bejutott Gene Hackmanék otthonába haláluk előtt?
Pontlevonás fenyegeti Szoboszlaiékat? Hatot cserélt a Liverpool a meccsen
Kemény jelzőkkel szálltak bele Szoboszlai Dominikbe Angliában
A Barcelona kulcsfigurája a szállodában halt meg, a bajnoki cím is múlhat ezen
Ukrajna nem tud sokáig kitartani.
Izrael tárgyalóküldöttséget küld Dohába.
Támadást indítottak a szélsőbaoldaliak.
A gyengédség csodájáról írt a katolikus egyházfő a vasárnapi úrangyala-imádságra készült felhívásában.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.