Gyerekek halálát kívánta az egyik radikális tüntető

Remélem, hogy a gyerekeiteket megerőszakolják és megölik – ezt kívánta egy szélsőséges tüntető a rendőröknek. Mások azt kiabálták, hogy csak a halott rendőr a jó rendőr.

Forrás: V4NA Hírügynökség2020. 11. 02. 18:29
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az indulatok az elmúlt hétvégén is elszabadultak az Egyesült Államokban. New York Cityben ismét tüntetés volt, ezúttal a fasizmus és a rasszizmus ellen demonstráltak, és többek között a Black Lives Matter jelmondatot skandálták. A megmozduláson több szélsőséges tüntető is volt, köztük egy rózsaszín hajú, fiatal nő.

Ez utóbbi egészen felhergelte magát, és rendkívül magas hangon ordibált a rendőrökre elképesztő dolgokat. Azt kiabálta, hogy reméli, a gyerekeiket megerőszakolják és megölik, majd hozzátette, hogy szégyenteljesek a rendőrök.

Az egészen hihetetlen jelenetről készült felvételen az is látszik, ahogyan a rózsaszín hajú nő mellett lévő tüntető is meglepődik azon, milyen durva dolgokat kiabál. Ezen kívül többször lehetett hallani a tüntetők szájából rendőrellenes rágalmakat, például hogy csak a halott rendőr a jó rendőr. Végül több embert is letartóztattak a zavargások közepette.

Komoly megmozdulásokra számítanak New York Cityben a következő napokban is, november 3-án, kedden lesz ugyanis az elnökválasztás. Számos helyen már készülnek is az üzletek az erőszakra, többen bedeszkázták a kirakatokat.

Trump alternatívája az anarchia

A felfújt George Floyd-ügy meg az egészségügyi válság Biden malmára hajtja ugyan a vizet, de visszatekintve az elnöki négy évre, Trump nem okozott csalódást a törzsválasztóinak. Ellenszélben dolgozva is betartotta fő ígéreteit: a Közép-Amerikából érkező bevándorlás látványosan lelassult, kereskedelmi harcot hirdetett Kína ellen, a hagyományos amerikai imperializmus helyett megszüntette a költséges és pusztító háborúkat, amelyekhez ragaszkodtak Bushék és Clintonék.

A november 3-i elnökválasztásnak nagyobb a tétje, mint az eddigieknek. Az 1860. évi választáshoz hasonlóan most is két életforma vív élet-halál küzdelmet. Az egyik oldalon a hagyományos amerikai életmód, amely az egyéni jogokon, a jogállamiságon, a közjón alapul, és nagyra értékeli a kemény munkát, az önállóságot, az önkéntességet, a hazaszeretetet. Ezt képviseli Donald Trump. Ráadásul saját költségén, senkinek nem lekötelezve.

A másik oldalon a multikulturalizmus, az identitáspolitika, a kulturális marxizmus. A Demokrata Pártot maga alá gyűrő ideológiai mozgalom forradalmat akar. Még az alapító atyák ellen is fenekednek, amint azt Trump a Rushmore-hegyi beszédében elmondta július 4-én. A republikánusoknak hasonló erőt kellene felmutatniuk mindenhol, minden szinten és minden alkalommal.

A teljes cikk ITT olvasható el.

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.