Új vezetőt jelentett be az al-Kaida észak-afrikai egysége (AQIM) élére, miután a korábbi parancsnokot idén júniusban francia katonák egy különleges művelet során megölték Maliban
– közölte a hétvégén az amerikai SITE a szervezet egy videófelvételére hivatkozva, melyen az előző vezető, Abdelmalek Drúdkal holtteste is látható.
A terrorszervezet Algériában, Maliban, Líbiában, Nigerben és Mauritániában működő egységét az algériai származású Abu Obaida Juszuf al-Annabi fogja irányítani, aki még 2015. szeptember elején került fel az Egyesült Államok nemzetközi terroristáinak listájára. Az 51 éves férfi gyakran feltűnt a szervezet videófelvételein, többek közt egy 2013-as propagandavideóban, melyben arra szólította fel a muszlimokat, hogy lépjenek fel Franciaország mali jelenléte ellen. Al-Annabi ez idáig a szervezet különböző területein tevékenykedett: tagja volt az iszlám jogi ügyeket irányító súra tanácsnak, a döntéshozó testületnek, valamint vezette a csoport saját médiavállalatát, az Al-Andalus Media Productionst.
A hírszerző csoport arról is beszámolt, hogy az AQIM megerősítette: meghalt a 40 év körüli Beatrice Stockli svájci misszionárius, akit még 2016 januárjában raboltak el Mali egyik városában, Timbuktuban.
Sajtóhírek szerint a 2000 óta Timbuktuban élő Stocklit kisteherautóval hurcolták el. A svájci nőt nem sokkal azelőtt végezhették ki a terroristák, hogy megindultak volna a tárgyalások Mali kormányával a fogoly-túsz cserékről. Stockli halálhírét egy 75 éves francia segélymunkás jelentette be, akit a Malival kötött megállapodás értelmében engedtek szabadon még októberben.
Az AQIM elődjét az 1990-es évek végén alakították Algériában, mely 2007-ben hűséget fogadott az Oszáma bin Láden által vezetett al-Kaida terrorszervezetnek. Az észak-afrikai országokban működő csoport felelősséget vállalt a Száhel-övezet egész területén elkövetett katonák és civilek ellen indított támadásokért. Terrorakcióik között szerepelt egy 2016-os merénylet is Burkina Fasóban, melynek során egy előkelő szálloda és étterem mintegy harminc vendége életét vesztette – az áldozatok főleg nyugati országok állampolgárai voltak.
Nemrégiben a The New York Times úgy értesült, hogy izraeli ügynökök Teheránban végeztek az al-Kaida második emberével, akinek a fejére 10 millió dolláros „vérdíj” volt kitűzve. Meg nem erősített híradások szerint a rettegett terrorszervezet legfőbb vezetője, Ajmán az-Zavahiri is meghalt, valamilyen természetes betegségben, nem kizárt, hogy koronavírusban.